Rogán bünteti a minisztériumokat

Összesen huszonhárommilliárd forintot követel a honvédelmi és az egészségügyi tárcától engedély nélküli közterület-használatért Belváros-Lipótváros önkormányzata. A két minisztérium ugyanis egykoron önhatalmúlag kerített le több ezer négyzetméternyi parkolót magának, s eddig egyetlen fillért sem fizetett értük.

Illegális közterület-használatért büntetné az Egészségügyi Minisztériumot és a Honvédelmi Minisztériumot Belváros-Lipótváros önkormányzata, mert felszólításuk ellenére sem fizetnek az általuk parkolóként használt területekért, összesen három és fél ezer négyzetméterért - nyilatkozta lapunknak Rogán Antal, a kerület fideszes polgármestere. A büntetésről szóló levelet várhatóan ma kapja meg a két tárca.

Rogán Antal emlékeztetett arra, hogy az V. kerületi képviselő-testület tíz éve döntött úgy, hogy a parkolásért a közintézményeknek is fizetniük kell. Erre hivatkozva tavaly felszólította a Belváros területén működő mintegy tucatnyi intézmény illetékesét, szabadítsák fel az önkényesen lezárt és parkolónak használt területeket, vagy fizessenek azok használatáért. Az érintettek többsége - például az Apeh, az Országgyűlés Hivatala, az MTV, a Pénzügyminisztérium és két nagykövetség - rövid időn belül megegyezett a kerülettel, s csak annyi gépkocsihelyet tartott meg, amennyinek a díját ki tudja gazdálkodni.

Három helyszín azonban rendezetlen maradt. Az egyik a Magyar Nemzeti Bank által lezárt Kiss Ernő utca volt, ám mostanra ott is megszületett az alku. A bank kizárólagosan még 2008 végéig használhatja parkolónak az utcát - pénzszállítás miatt, biztonsági okokból -, ám addig nemcsak az aktuális díjat fizeti ki, hanem egy évre visszamenőleg is rendezi a számláját.

A Honvédelmi Minisztériumnál (Stollár Béla utca) és az Egészségügyi Minisztériumnál (Arany János utca) azonban a mai napig a "füle botját" sem mozdítja senki az egy évvel ezelőtti kerületi felszólításunkra - mondta Rogán. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Köztársaság Nemzetbiztonsági Hivatala 2050 négyzetmétert sajátított ki parkolásra, az egészségügyi tárca pedig összesen 1442 négyzetmétert használ jogtalanul. Rogán úgy döntött, nem tesz - nem is tehet - kivételt, a minisztériumok szabálytalanságát ugyanolyan szigorúan bünteti, mint bárki másét. Ez azt jelenti, hogy a közterület-használati díj tízszeresét követeli tőlük, öt évre visszamenőleg. Bár a közterület-használatról szóló kerületi döntés tíz évvel ezelőtt született, elévülés miatt csak az elmúlt öt évet lehet beszámítani - magyarázta. Az önkormányzat számítása szerint - amelyet ma a felszólító levél mellé tételesen megkapnak az érintettek - a honvédelmi tárca több mint tizenhárommilliárd forinttal, az egészségügyi tárca pedig tíz és fél milliárddal tartozik a kerületnek.

A minisztériumok ma két-két levelet kapnak, az egyikben a fizetési felszólítás van, a másikban pedig a jogszerűtlen használat megszüntetésére, vagyis a parkolónak használt területek felszabadítására szólítja fel az érintetteket a polgármester. Rogán kijelentette, többféle megegyezést el tud képzelni, csak azt az egyet nem, hogy kivételezzen a minisztériumokkal, s elengedje a díjat és a büntetést. Úgy véli, a fizetési meghagyás miatt az intézmények bírósághoz fordulnak. A jogellenes közterület-használat megszüntetése ellen azonban nincs jogorvoslat.

- A pénz miatt pereskedhetünk akár évekig is, de a közterületet addig is fel kell szabadítaniuk a minisztériumoknak. Ha másként nem megy, az önkormányzat bontja el a kordonokat, sorompókat - jelentette ki. A polgármester azt is elmondta, a közintézmények parkolási díjából évente mintegy százmillió forinttal több jut a kerületnek.

Az egészségügyi tárcától a parkolóhelyekért több mint tízmilliárd forintot kér a kerület
Az egészségügyi tárcától a parkolóhelyekért több mint tízmilliárd forintot kér a kerület
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.