A kormány értetlenül fogadta az állami vagyonról szóló törvény visszaküldését

A kormány értetlenül fogadta, hogy a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az állami vagyonról szóló törvényt, mert a köztársasági elnök döntésének indoklásából nem derül ki, miben látja a különbséget más, jelenleg is érvényben lévő magyar törvényekhez képest - közölte Daróczi Dávid szerdán az MTI-vel.

 

A kormányszóvivő hangsúlyozta: a stabilitás érdekében a négy éves parlamenti ciklusoknál hosszabb időre, hat évre szól a megbízatása egyebek mellett a Magyar Vasúti Hivatal elnökének, az Egészségbiztosítási Felügyelet elnökének, a Magyar Energia Hivatal elnökének és helyettesének, illetve a Nemzeti Földalap elnökének. Hasonló a helyzet a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának tagjaival is, akiket öt évre neveznek ki.

Sólyom László kedden azzal az indoklással küldte vissza megfontolásra az Országgyűlésnek az állami vagyonról szóló törvényt, hogy a június 25-én elfogadott jogszabály alapján az állami vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlására létrehozott Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjait a miniszterelnök hat évre nevezi ki, így megbízatásuk "csak igen szűk körben, lényegében alkalmatlanná válás vagy bizonyos kötelezettségszegések miatt szüntethető meg".

A köztársasági elnök álláspontja szerint a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a törvénnyel olyan hatáskörök gyakorlására kap felhatalmazást, amelyek a mindenkori kormány felelősségi körének lényegéhez tartoznak. Az államfő hivatalának keddi közleményében szerepel: a köztársasági elnök szerint a parlamenti ciklusokhoz nem igazodó hosszúságú tisztségek a kormánytól független alkotmányos intézmények esetében indokoltak; a kormányzati felelősség körébe tartozó hatáskörök esetén azonban nem elfogadhatóak.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.