Marad a Tubes

Piros Attila lehet a szakállamtitkár

Piros Attila rendőr ezredest, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium eddigi rendészeti, igazgatási főosztályvezetőjét javasolja rendészeti szakállamtitkárnak a tárca vezetője. Takács Albert bejelentette azt is, hogy december 31-ig "a még hatékonyabb munkaszervezés, feladatellátás érdekében" Pirost a határőrség-rendőrség integrációjáért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki. (MTI)

Felavatták a Nemzeti Emlékhely múzeumát

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kedden felavatta a székesfehérvári királyi bazilika romterületén a Nemzeti Emlékhely múzeumát. A Nemzeti Emlékhely kialakításának első lépéseként az úgynevezett Pipo-toronyban nyitották meg a templom nyugati területén feltárt és részben helyreállított középkori maradványokat bemutató gyűjteményt. (MTI)

NATO-radar: marad a Tubes

A Tubesen épül meg az új NATO-radar - válaszolta lapunk kérdésére tegnap Szekeres Imre védelmi miniszter azokra a hírekre reagálva, amelyek szerint elképzelhető, hogy a radart mégis a Zengőn építik meg. A honvédelmi miniszter a katonai és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok összevonására vonatkozó kérdésünkre azt mondta: e lehetőség elemzése jelenleg is zajlik. (Munkatársunktól)

Kiegyezett Barcika és Berente

Hétévnyi pereskedés után békét kötött egymással a Borsod megyei Kazincbarcika és az alig ezerlakosú Berente - utóbbi egy helyi népszavazás után 2000-ben vált le a városról. Így Kazincbarcika elesett attól az évi több százmillió forintos helyi adóbevételtől, amely a jórészt Berente területén lévő nagyvállalattól, a BorsodChemtől folyt be a város kasszájába. Az összeg a kistelepülést illette meg. (Tudósítónktól)

Keller méltóságát sértették

Jogerős ítéletekkel nem vagyoni kártérítésre és sajtóközlemény megjelentetésére kötelezte a bíróság az Indexet, a Magyar Nemzetet, a Hír TV-t, a Heti Választ, a törökbálinti Fidesz elnökét azokban a perekben, amelyeket Keller László szocialista képviselő indított személyiségi joga megsértése miatt 2005-ben. (OS)

Piros Attila, az előtérben Takács Albert
Piros Attila, az előtérben Takács Albert
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.