Ha minél többen terelnénk a mutatót, és ennek következményeként többen eljutnánk a szülőszobáig, megszabadulhatnánk a nemzetkihalásról elmélkedő összmagyar savanyújóskáktól. Már ezért is érdemes volna minél gyorsabban elszaporodnunk.

Török képviselő konkrét javaslatot is tett. Biztosítani szeretné a gyermekes családoknak, hogy megválaszthassák születendő gyermekük nemét (jót röhögtem, mert egy online híroldalon azt írták: "nevét".)

Egy normális országban mindent meg lehet beszélni. Ha valaki előáll avval, hogy mindenkinek legyen sárga tincs a hajában, arról is lehetne értelmes vitát folytatni. Ha egy kicsit összeszedettebbek volnánk, talán még az MSZP-s képviselő javaslatát is mérlegelni tudnánk. Megnéznénk, mi szól mellette s mi ellene. Ha azt látjuk, hogy az MSZP szól "mellette", a Fidesz-KDNP meg "ellene", az kevés. A nemválasztás ügyében szélesebb társadalmi közmegegyezésre volna szükség. Olyanra, ami nálunk egyelőre nem létezik. Úgyhogy ne legyen igazam, de az a gyanúm, Török képviselő eltévesztette a házszámot.

Az ötlet egyébként nem teljesen új. A rendszerváltás utáni kormányok mindegyike zászlajára tűzte a népszaporulattal kapcsolatos mutatóterelést. "Meggyőződésünk, hogy a súlyos gondokkal küszködő családokat nem lehet magukra hagyni" - olvasom egy 1998. novemberi parlamenti fölszólalás szövegében. "E területen sürgős állami beavatkozásra van szükség. A számukra nyújtandó segítségnek nem pusztán anyagi jellegű támogatásra kell korlátozódnia, hanem jelentős értékváltásra is szükség van."

Mindez az Orbán-kormány családügyi miniszterétől, Harrach Pétertől származik. Aki azt is bejelentette, javítják a gyermekvállalás feltételeit, az ország népességfogyásának megállítása érdekében pedig átfogó, többlépcsős intézkedéssorozat megvalósításába kezdenek. De aztán porszem kerülhetett a mutatóterelés gépezetébe, mert Harrach úr 2007 februárjában, a demográfiai vitanapon újra folyamatosan tovább romló népességi helyzetről beszélt.

Az egyházi reagálás minőségéről is vannak adataink. Amikor valaki 2005-ben fölvetette ugyanazt, amit most Török képviselő elhintett a magyar politika búzamezején, a sajtó az egyház ellenérzéseiről tudósított. "Gyulay megyés püspök arra a kérdésre, hogy a püspöki kar kíván-e valamilyen egyértelmű véleményt kiadni, azt válaszolta: mindenféle hülyeségre nem gyűlik össze a testület."

De nem szeretném kikerülni a kérdést. Azon az állásponton vagyok, hogy a természet nagy úr, általában az van, amit a gép dob, akkor járunk a legjobban, ha elfogadjuk. De mi van akkor, ha valakinek a második-harmadik lány után is lányt adott az ég, miközben annyira szeretett volna már egy fiút? Ez fordítva is érvényes. S mi van akkor, ha ezzel az első hallásra kétségkívül fura javaslattal valóban lehetne javítani a mutatón? Azt is beszámítva, hogy tudjuk, mint annyi minden más, a kromoszómákkal kapcsolatos beavatkozás is üzlet. Valakiknek. Az is kérdés: hol a határ? A génmanipuláció a következő állomás?

Nem kéne ezt a kérdést a szokásosnál nagyobb önmérséklettel, a pártszimpátiákat mélyre ásva, alaposabban megtárgyalnunk?