Erőműterv fenyegeti Tokajt

Most Tokaj-Hegyalját fenyegeti a határ túloldalára tervezett széntüzelésű erőmű. Korábban az osztrákok jelentették be: ligniterőművet terveznek a burgenlandi Torony mellett, Szombathelytől néhány kilométerre. (Szentgotthárddal szemben szemétégető építéséhez kért engedélyt egy osztrák cég.)

A magyar történelmi borvidékhez közeli szlovákiai Tőketerebes (Trebisov) mellett egy cseh befektetői csoport akar széntüzelésű erőművet létesíteni. A helyi városházán kapott információink szerint a cég több mint 350 munkahelyet ígér a helybélieknek. A tervezett erőművel kapcsolatos elképzelésekről ma tájékoztatják a befektetők a lakosságot. A magyar határtól mintegy harminc kilométerre lévő huszonötezres lélekszámú város lakói közül sokan aggódnak, mert úgy gondolják, hogy a létesítmény káros anyagokat bocsát majd ki.

Aggódnak az erőmű tervezett felépítése miatt a tokaji borvidék szlovákiai és magyarországi területein is. Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke úgy véli, hogy a térségben uralkodó északi-északkeleti szélirányok a borvidék felé sodornák majd a létesítményből kiáramló káros anyagokat. A szakember véleménye szerint a bizalmon alapuló borpiac rendkívül érzékeny az ilyen hatásokra. Egy erőmű megjelenése a térségben negatívan befolyásolná a boreladásokat, valamint az idegenforgalmat is.

Féltik a tokajit az erőműtől a határ mindkét oldalán
Féltik a tokajit az erőműtől a határ mindkét oldalán
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.