Moszkva beszállna a pajzsba

Motorcsónakáztak: George W. Bush saját kezűleg kormányozta a családi bárkát, amelyen ott ült Putyin mellett az idősebb Bush is, majd homárt ettek - de ez sem csökkentette a feszültséget, amely lapunk zártáig, a tárgyalások folytatásáig érzékelhető volt. Pedig Bush számára nagy a tét, különben nem hívta volna a családi szentélybe (ahova még egyetlen külföldi államfő sem léphetett be) az oroszt.

Vlagyimir Putyin orosz államfő, aki a Bushok mainei tengerparti családi fészkének a vendége, gálánsan virágot ajándékozott Bushné Laurának és a mamának, Barbara Bushnak. Hogy mit hozott a házigazdának, eddig nem derült ki, mert nagyrészt csak kerülgették egymást, és a Koszovó, valamint a Kelet-Közép-Európában telepítendő amerikai rakétapajzs forró kásáját, az új hidegháború kialakulásának rémképét. A kínos részleteket igyekeztek minél későbbre (lapunk zárta utánra) kitolni.

A rakétapajzs ügyében Oroszország is és Amerika is fenntartja korábbi álláspontját. Putyin még fel is újítaná a hidegháború korszakából származó gabalai, azerbajdzsáni radarállomást, csakhogy lecsatolja Prágát a rakétáknak helyszínt adó Varsótól és az ötletgazda Washingtontól. Irán ügyében Bush számít az oroszok támogatására, hogy keményebb embargóintézkedéseket léptessenek életbe. Putyin viszont nem adta konkrét jelét hajlandóságának.

A második elnökségének a felén is túljutott George W. Bush a meghívással szeretné bebizonyítani, hogy ebben a feszült, orosz és amerikai energiaérdekekkel terhelt világpolitikában dűlőre jut Moszkva első emberével. Jól kidolgozott koreográfiával a két elnök emberei már tegnap érdemi információk helyett lehűtött hangulatú helyzetjelentésekkel készítették fel a környéken táborozó újságírókat, ne várjanak áttörést, hiszen "csak" egy laza, informális beszélgetéssorozatról van szó.

Rice külügyminiszter, Barbara és Laura Bush fogadják Putyin elnököt. Furcsa tánc
Rice külügyminiszter, Barbara és Laura Bush fogadják Putyin elnököt. Furcsa tánc
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.