Juhé, megint egy történelmi tárgyú alkotás. Valahányszor beleakadunk egybe, ifjonti szívünk mindahányszor vidám dalra fakad: úgy érezzük, ez a város nem emlékezik méltóképp e sokat szenvedett, de minden beégése dacára dicsőséges nemzet múltjára. Lám, azt a szép kis turult is mit össze nem csesztetik.

De térjünk a műtárgyra. A finoman megformázott betonkoloncot és a meglepő, de szép ívű felépítményt szemlélve először talán azt mondaná a Nyájas Olvasó, hogy nonfiguratív dolgozattal van dolga, talán másodszor is, de még mielőtt harmadszor is azt mondaná, eláruljuk, hogy mit itt is látunk itt voltaképpen: bizony, nem mást, mint egy különös büsztöt, magyarul mellszobrot, méghozzá nem is akárkiét: Hunyadi Jánosét, a nándorfehérvári (Beograd) győzőét, aki a románok szerint épp úgy román, mint ahogy a magyarok szerint egyáltalán nem, sőt.

Az alkotó a kortárs szemléletmóddal, a modern anyagokkal, a furcsa léptékkel és a rendhagyó elhelyezéssel Hunyadi halálára emlékezik, ezért is adta a a Hunyadi halála címet a kompozíciónak. Mint ismeretes, a nagy hadvezér a nándorfehérvári diadal után egy elég randa betegségben hunyt el: pestisben. Úgy érezzük, a művésznek minden szempontból sikerült megfognia e rút, és a dicsőséges harcokban edződött hőshöz oly méltatlan halált, főképp a hely kiválasztásával: a szobor a Keleti pályaudvar előtt áll.

Óvjuk, védjük műtárgyainkat, mert mások nem óvják, védik meg őket tőlünk!

Hunyadi halála