Tubesi radar: a Zengő felé fordul a Fidesz

A honvédelmi miniszter bejelentette: rövidesen megkezdik a Tubesre tervezett radar építését. A Fidesz pécsi EP-képviselője eközben jelezte: "visszavinné" a Zengőre a lokátort.

 

 

 

Csaknem félszáz tüntető várta vasárnap Pécs belvárosában Szekeres Imre honvédelmi minisztert, azt követelve, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) ne építsen radart a Tubesen.

A miniszter megnyitott egy információs irodát a belvárosban, amelynek célja, hogy a pécsieket tájékoztassák a radarberuházásról. Szekeres elmondta: mivel a radar megépítéséhez van építési engedély, a munkálatokat néhány hónap múlva elkezdik, s addig a tárca közbeszerzési eljárással kiválasztja a NATO által finanszírozott beruházás kivitelezőjét. Pécsett hamarosan felállítanak több műszert az elektromágneses sugárzás mérésére. Így bárki meggyőződhet majd arról, hogy a háttérsugárzást miként befolyásolja a radar.

A miniszter párbeszédre invitálta a pécsi tüntetőket, ám a demonstrálók csak azt ismételgették: nem akarják, hogy radar épüljön a Tubesen. Miután Szekeres távozott az irodából, többen jelezték: akár a polgári engedetlenség eszközeivel is meggátolják az építkezést.

Mindeközben közleményt adott ki a Fidesz Európai Parlamentbe delegált képviselője, a pécsi De Blasio Antonio. A politikus levelet küldött Szekeres Imrének, s ebben arra kérte: a HM a Tubes helyett a Zengőn, a régió legmagasabb pontján építse meg a lokátort. Ismeretes, hogy a radart a HM eredetileg a Zengőre tervezte, ám a zöldek tiltakozása miatt a munkákat 2004 februárjában nem kezdték meg. A környezetvédők fő érve az volt, hogy a beruházás veszélyezteti a Zengő egyik védett növényét, a bánáti bazsarózsát.

A pécsi közgyűlés szocialista többsége "nem megy szembe" a tubesi elképzeléssel, a testület Fidesz irányította ellenzéke viszont elfogadhatatlannak tartja a radar Pécsre telepítését. Azt viszont eddig nem mondták, hogy a létesítmény a Zengőn épüljön meg. Sőt a Fidesz politikusai, illetve a párthoz kötődő közéleti személyiségek támogatták a Zengő "védőit", miként Sólyom László köztársasági elnök is.

De Blasio Antonio - tudósítónk kérdésére válaszolva - azt hangsúlyozta: a Zengőn meg lehet építeni a radart a környezet sérelme nélkül. Ehhez az kell, hogy a jelenlegi erdészeti földút nyomvonalán épüljön meg a katonai út, s a radar építőanyagát azon szállítva, illetve helikopterrel juttassák fel a csúcsra.

Révész Mária, a pécsi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője kérdésünkre válaszolva elmondta: De Blasio Antonio közleményében a magánvéleményét fogalmazta meg, a frakciónak nincs egységes álláspontja az ügyben.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.