A tizenegy órás munkaidő ellen tüntetett a Liga a Suzuki előtt

Július 1-től tizenegy órás munkaidőt vezetnének be a Suzukinál, az intézkedés ellen a LIGA szakszervezetek 150 tagja tüntetett szombaton az esztergomi gyár előtt.

 

"A szakszervezetnek ellenhatalmat kell szerezni ahhoz, hogy az uralkodó osztály egyeduralmát enyhíteni lehessen, hogy ne tizenegy órás munkaidőkről beszéljünk itt, hanem a nyolc órás munkaidőről, amelyről a dédapáink nem gondolták volna, hogy a XXI. században merész és radikális követelésnek fog számítani" - jelentette ki Tamás Gáspár Miklós filozófus a tüntetőket üdvözölve.

A megmozdulásra más tagszervezetek munkásait hozták el, mert a Suzukiban dolgozók félnek véleményt nyilvánítani - mondta el Gaskó István, a LIGA elnöke az MTI-nek.

Gaskó szerint a tizenegy órás, nyújtott műszak bevezetésével a gyár a munkásszállítás költségein akar spórolni. Az elnök elmondta, Japánban tanult gyári dolgozóktól tudja, az anyavállalatnál több emberrel, jobb körülmények között végzik a magyarországihoz hasonló munkát.

További feszültséget okoz a LIGA és a Suzuki között, hogy a gyár szakszervezetének rendkívüli felmondással eltávolított elnökét, Párma Zsoltot a bíróság jogerősen visszahelyezte állásába, azonban a Suzuki még az ítélet kihirdetése előtt újabb rendkívüli felmondást küldött Párma Zsoltnak, aki akkor a szakszervezet szerint az előző felmondás érvényessége miatt nem minősült a cég alkalmazottjának.

A LIGA szakszervezetek a Suzuki eljárását időhúzásnak minősítette, annak érdekében, hogy a tisztségviselő minél később kerülhessen vissza a vállalathoz.

Párma Zsolt az MTI-nek elmondta, a gyár legújabb "találmánya" az éjjel-nappali óvoda, ahová a nappalos és az éjjeli tizenegy órás műszak alatt el lehet helyezni a gyerekeket. A szakszervezeti elnök szerint érdemes lenne a váltott műszakos óvodába járásról megkérdezni egy gyermekpszichológust.

Ruska Viktória, a Suzuki sajtóreferense az MTI kérdésére pénteken nem kívánt kommentárt fűzni a tüntetéshez.

A Magyar Suzuki munkavállalói a megmozdulás ideje alatt családi napot tartanak az esztergomi Vasas pályán, a rendezvényre tízezer embert várnak.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.