Próbálnak leválni a rádióról
Váradi Júlia, a Magyar Rádió vezető szerkesztője egy belső jogszabály értelmében - amelyet néhány sorban az Élet és Irodalom e heti számában véleményezett - csak úgy nyilatkozhatott lapunknak, hogy ehhez az elnök engedélyét kellett kérnie. A Pulitzer-emlékdíjas újságíró azt mondja, semmiféle előzetes jele nem volt annak, hogy megválna tőle az intézmény. Sőt. - A kirúgásom előtt körülbelül másfél héttel nagyon vonzó munkákkal kínáltak meg az új szerkesztőségben, ahová besoroltak - mondja, majd hozzáfűzi: úgy érezte, a korábbi elnökség alatt tapasztalt helyzetnél jobb látszik kialakulni körülötte.
A kulturális szerkesztőség vezetője aláíratott vele egy olyan munkaköri leírást, amely az újságíró számára abszolút előnyösnek tűnt. A péntek délután jelentkező Péntek Kávéház című egyórás, élő portrébeszélgetés szerkesztő-műsorvezetője lett volna, ezenkívül felajánlották neki, hogy a kulturális rovat bármely műsorába bedolgozhat, valamint továbbra is heti rendszerességgel készíthetett volna anyagokat a Gondolat-Jel című kulturális program számára.
Másfél hét múlva aztán - amikor műsormegbeszélésre hívták - mégis kirúgták. Mikor azt firtatta, miért alakult így a helyzet, Kerényi Görgy, a Kossuth adófőszerkesztője valami olyasmit válaszolt, hogy az okokról nem mondhat semmit. - Felsoroltam néhány dolgot, válasszon, melyik igaz az én esetemre: Alkalmatlan vagyok? Lusta vagyok? Öreg vagyok? Csúnya vagyok? Nem mosakszom? Netán nem teljesítettem a velem szemben támasztott követelményeket? Hogy tudhassam a kirúgásom okát.
Kerényi szavai szerint a döntés nem emberi és nem is szakmai, hanem jogi természetű. - Se nem loptam, se nem csaltam, bűncselekmény nem jöhetett szóba, így nem értettem a dolgot - mondja a riporter. Azt mondja, bárhogy kutatott is a múltban, nem emlékszik olyan komoly konfliktusra, amely okot szolgáltatott volna a kirúgásra.
Egyébként elbocsátásától függetlenül is fenntartja korábbi véleményét: amióta a Such György nevével fémjelzett új elnökség van hatalmon a rádióban, érzékel pozitív változásokat. - Megkockáztatom: az irányokat tekintve elképzelhető, hogy ez jobb rádió lesz, mint amilyen volt. Ami nem nagy teljesítmény egyébként, mert az előző vezetőség alatt rendkívül színvonaltalanná vált.
A riporter azt viszont nem érti, milyen koncepció alapján állt össze az elbocsátandók listája. Azt mondja, ha Suchék legalább hozzávetőlegesen megfogalmazták volna, kire és miért van, illetve kire és miért nincs szükség, a rádiósok átlátnák, megértenék a folyamatot, így azonban nem. Amíg a felmondólevelét kézhez nem kapja - körülbelül július 15-ig - próbál "leválni" a rádióról: több mint három évtizeden át dolgozott a Bródy Sándor utcában, nem könnyű az elszakadás. - Igénybe veszi-e a leépítések következményeit enyhíteni szándékozó outplacement program kínálta pszichológusi segítséget, amely a történtek feldolgozását hivatott megkönnyíteni? - kérdezem. - Nem veszem igénybe, a magam pszichológusa leszek.
Ördögh Csillát, a Petőfi egykori szerkesztő-műsorvezetőjét még a mostani csoportos létszámleépítést megelőzően, májusban küldte el a Magyar Rádió. - Egy hétfői napon hívattak, hogy vegyem át az új munkaköri leírásomat, amelyben szerepelt, hogy hány órát töltök havonta műsorkészítéssel - no nem tételesen, konkrét műsorokra lebontva, de az óraszám pontosan stimmelt. Havonta két Premier, egy Leporoló, három Éjszaka és két Szívküldi.
Ördögh Csilla előbbi műsorok készítésében szerkesztőként, az utóbbi két, élő programban mint műsorvezető vett részt. A munkaköri leírás tartalmazta továbbá, hogy vezető szerkesztő lévén a megbízás határozatlan időre szól. Aláírta. Csütörtökre behívatta őt Csillag János, a Petőfi főszerkesztője. - Azt gondoltam, hogy életében először beszélgetni akar velem arról, hogy végül is milyen munkát végzek majd a Petőfin - meséli. Csillag viszont nem társalogni akart: a felmondási papírokat adta át neki.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a most 57 éves Ördögh Csilla decemberben kérte, hadd vonulhasson előrehozott nyugdíjba. - Egyértelművé vált, hogy Such ki akarja szóratni a Petőfiről a "műsor-műsorokat", de nem hozza létre a szakszerkesztőségeket, tehát nem lesz helyünk-munkánk a rádióban - mondja. - Így a korai nyugdíj egy kis tartalékot képezhetett volna.
Mivel azonban lehetősége volt rá, munkaviszonya megtartása mellett kérte azt a bizonyos nyugdíjba vonulást. Ráadásul az új "beosztásból" arra következtetett, a történet mégis folytatódhat. - Hírleveleken keresztül voltunk mi igazgatva - mondja. - Nem lehet Suchhal beszélgetni. Tavasszal például egyik napról a másikra bevonták minden külsős kolléga belépőjét - így a nyugdíjasokét is, hiszen őket is külsősként tartották számon - idézi fel a történteket Ördögh. (Több, magát megnevezni nem kívánó forrásunk szerint egy színlelt szerződésekre vonatkozó feljelentés, majd az azt követő ellenőrzés miatt volt erre szükség.) - Akkor többen szerettek volna magyarázatot kapni a dologra az elnöktől, ám Such György általában azt szokta üzenni, hogy majd akkor beszél bárkivel, ha ő akar tőle valamit.
- Konkrét indok arra nézvést, hogy miért éppen azokat rúgják ki, akiket: nincs. Mivel nekem sem mondták meg pontosan, kénytelen vagyok spekulálni. Valószínűleg azért váltam feleslegessé, mert nem fogtam be a szám. Mert elmúltam 50. Mert voltak szakmai tapasztalataim. Mert a közrádiót nem tévesztettem össze egy zsák férges krumplival. Mert nem tartoztam szekértáborokhoz - és a műsoraimat sem engedtem át ilyeneknek. Mert kellett a hely a Such-brigádnak.
Ahogy Váradi Júlia, úgy Ördögh Csilla sem kívánt fellebbezni a döntés ellen. - Abban a Magyar Rádióban, amit a Such-féle elnökség kialakított, én nem szeretnék dolgozni többé - magyarázza Ördögh Csilla.
Megkerestük a rádióból szintén elbocsátott Farkasházy Tivadart, a Rádiókabaré volt szerkesztőjét is, aki interjút nem adott, az alábbi állásfoglalás betűhív közlésére viszont felhatalmazta szerkesztőségünket: "Rendkívül sajnálom, de nem vagyok kíváncsi Such úr magyarázkodására. Az ítéletet és annak indoklását ugyanis a kivégzés előtt szokták felolvasni és nem utána. Egy évük lett volna rá. Itt a rádiós túlvilágon máris kiválóan érzem magamat, Havas Henrik, Mester Ákos, Friderikusz Sándor, Bolgár György, Rádai Eszter és a friss halottak, Váradi Júlia, Zelki János, Koltay Gergely, Meixner Mihály, Kertész Iván és Sebestyén János társaságában. A Bródy Sándor utcai halottasházat pedig szeretném mielőbb elfelejteni. Amúgy is hamarosan jó áron el fogják adni. Szóval eszem ágában sincs egy cikkben szerepelni olyan alakokkal, akik Kertész Imrének, Csoóri Sándornak, Jancsó Miklósnak, Nemeskürty Istvánnak, Konrád Györgynek, Sára Sándornak, Melocco Miklósnak, Tarr Bélának, Jókai Annának és Spiró Györgynek is csak a szóvivőjük útján válaszoltak, Fábry Sándornak, Gálvölgyi Jánosnak, Sándor Györgynek, és Kern Andrásnak meg csak később fognak. Gellért Kis öregszik, töb-bet vártam tőle, nagyon sietett a Mokkából, talán Szadai úrhoz. Tényleg nem tudja Kakukk György fizetését? Farkasházy Tivadar".
