Egy megveretés anatómiája
Azért is furdalt a kíváncsiság, mert történetesen magam is foglalkoztam olajügyekkel. Könyvet írtam a témáról. Az orosz maffia és a rendőrség összefonódását próbáltam fölvázolni négyszáz sűrű oldalon át, valódi nevek és cégek százait sorolva, olyan bérgyilkosokat említve, akik egyetlen ütéssel terítik le az áldozatot, mégsem ért semmiféle fizikai támadás. De rajtam kívül még sokakat nem, akik megírtak már néhány kényes ügyet. Testközelből ismerem az olajbűnözés szereplőit, naponta forogtam közöttük, Magyarország legnagyobb keresztapáival, az orosz maffia egyik félelmetes alvezérével tárgyalgattam, akiről az a hír járta, hogy saját kezűleg vágta le egy-egy ember fülét. Kényszerűségből megszereztem az olajügyek dokumentumait, s az olajbizottság létrejöttében - elnézést a szerénytelenségért, de ez az igazság - is volt szerepem. De sehol egy verőlegény, sehol egy golyó. Még egy pofont sem sikerült beszereznem, hogy hitelesítsem oknyomozó újságírói teljesítményemet, és megrázzam a magyar közéletet, hogy ez nem mehet így tovább. Jól ismerem Kármán Irént, még a könyvében is van szerencsém szerepelni, de nem tudok rájönni a titkára. Amikor mi más kollégákkal már az orosz maffia sötétített ablakú autóit megjártuk, túl voltunk azokon a telefonokon, hogy levágják a fejünket, lekezeltünk az éjszakai bárokban szolgálaton kívül dolgozó rendőrökkel, akiknek nappal az éjszakai munkaadójuk ellen kellett volna nyomozniuk, Kármán Irént sehol nem láttuk.
Aztán egy csapásra behozott bennünket, amikor tízéves késéssel elkezdte felfedezni azokat az olajos történeteket, amelyeket mi már egyszer megírtunk. Az alvilág alapos késéssel ébredt, mert ezekkel az utánlövésekkel Kármán Irén elérte azt, amit egy tényfeltáró újságíró pályafutása során elérhet, megtámadták. Mi pedig itt állunk "irigykedve". Vajon mi az, ami belőlünk hiányzott, és benne megvolt? Meggyőződésem volt, hogy a legnagyobb támadások a bíróságokon érik az oknyomozó újságírást, nem az alvilág részéről. De most elbizonytalanodtam.
Vegyük sorjában. Elöljáróban szögezzük le, hogy ma senkinek nem kell tartania Magyarországon attól, hogy az egykori olajügyek miatt bántódása eshet. Ezért nem vernek meg senkit. De talán felmerültek új információk, vélhetjük, amelyek miatt kolléganőnket megverték. Lázasan kezdtem lapozni újra Kármán Irén művét, de ami a vékony könyvecskében szerepel, meg se közelíti az információknak azt a mennyiségét, amely már évekkel korábban a magyar sajtóban megjelent. Azok miatt pedig korábban sem lett bántódása senkinek, pedig jelentős érdekeket sértve tucatnyi kolléga végzett vakmerő munkát a témában. Csak azért nem sorolok neveket, nehogy véletlenül kihagyjak valakit. Ők mind tudják, hogy Kármán könyve nem más, mint Sándor István, az alvilág által "Papának" elnevezett volt rendőr sokadik magyarázkodása a nyilvánosság előtt. Hogy ne legyen kétsége senkinek efelől, a könyv alcíme: A Papa nyomoz. Kármán Irén blogján, amely minden internetes portálon vezető helyre került, Karancsi Tibor volt szeghalmi rendőr ugyanazt a sztorit meséli el, amit Egy olajügy anatómiája címmel én írtam meg először, sok-sok évvel ezelőtt a Világgazdaságban, és amit Karancsi az olajbizottság előtt is elmondott. Azóta az érintett rendőrök mindegyike kikerült a rendőrségtől, az olajban érintett magyar és orosz bűnözők többsége börtönben van, vagy elhagyta az országot, a pénz soha nem lesz meg, a törvényeket évekkel ezelőtt megváltoztatták. Kármán Irén úgy ért a szakma csúcsára, hogy csontig lerágott olajos információi senkit nem fenyegetnek az égadta világon. Azok miatt nem kell verekedni.
Lehet persze más magyarázat is. Kármán Irénnel kifejezetten baráti viszonyban voltunk, mivel régebben ő annak a lapnak küldte külsősként a cikkeit, ahol munkatárs voltam. Akkor még szó sem volt az olajbűnözésről. Egy időre eltűnt, aztán évek múlva felbukkant, hogy filmet készít és könyvet ír, én pedig számoljak be neki arról, hogyan vesztegettek meg az alvilágban. Írtam neki, hogy ne hülyéskedjen, ismerjük egymást, kollégák vagyunk, ne üljön föl a szóbeszédnek, ha bárkitől egy vasat elfogadok, vége az életemnek, s akkor aláírom a halálos ítéletemet. Attól a pillanattól fogva ugyanis nem vagyok a szakmám által védett személy, hanem egy alvilági háború résztvevője, akinek a szakmája mellékesen újságíró, de ez senkit nem érdekel.
Kármán Irén erre rá sem hederített: elküldte nekem a "kérdéseit". Ezek láttán világossá vált számomra minden. Úgy tűnt nekem, hogy a kérdéseket Sándor István ("Papa") teszi fel Kármán Irén közvetítésével. Már csak azért sem feleltem rájuk, mert először a "Papának" kellene az én kérdéseimre válaszolnia bizonyos ügyekben, amit valahogy régóta kerül. De mint kollégának, leírtam Kármán Irénnek, hogy a Világgazdaságnál, ahol az anyagaimat gyűjtöttem, a legteljesebb kontrollt kértem. Minden lépésemről beszámoltam, mindig tudták, hová megyek, kivel találkozom, mely részeit járom az országnak. Már csak azért is, hogy ha valami baj érne, tudják, hol keressenek. Leírtam egy esetet, amikor P. Tamás (az illegalitásból) csomagot küldött nekem, és azt felbontatlanul azonnal Bánki András főszerkesztő asztalára tettem (először mindenki megijedt, hogy bomba, de nem az volt). Egy arany (vagy aranyozott?) töltőtoll volt benne. A közvetítőt az átvételi elismervénnyel tájékoztattam arról, hogy a csomagot a lapnak leadtam. Ha bármit elfogadok, másnap szabad préda vagyok.
Kínomban végül azt írtam neki, ha van bármilyen bizonyítéka, tegye az asztalra, jelentsen fel, állok elébe. Nem tette. Attól tartok, csupán annak a szövege létezett, aki Irént rám küldte. Igaz, én a korábban megjelent könyvemben Sándor Istvánt az alvilág egyik prominenseként mutattam be, Kármán Irén pedig arról írt könyvet, hogy ő a legtisztább ember. Úgy fest, hogy Kármán Irén akkor Sándor István eszközévé vált. Utólag a kórházban maga is azt nyilatkozta: a "Papa" mint egy "bosszúszomjas rendőrtiszt", csak azokat az információkat osztotta meg vele, "amelyek nyilvánosságra hozatala az ő érdekét szolgálta". Kármán Irén megkérdezésem nélkül betette a könyvébe magánlevelezésünk egy részét, ami igazán semmiről sem szólt, csak azt a hazugságot volt hivatva sugallni, hogy engem megvesztegettek. Sándor Istvánról nyilván csak az írhat rosszat, akit lefizettek. Miközben Irénnek támadt "elszámolási vitája" a "Papával". Hogyan lehet egy oknyomozó újságírónak "elszámolási vitája"?
Érdekes végignézni, mi lett a sorsuk némelyeknek, akik Sándor Istvánnal valamilyen kapcsolatba kerültek. Az Aranykéz utcai robbantásban elhalálozott Boross Tamásnak ő volt a rendőrségi kapcsolata. A "Papa" "látókörébe került" Seress Zoltánt szitává lőtték. Lakatos Csabát, ugyancsak a "Sándor-istállóból", az ügetőn lőtték le, alig élte túl a támadást. Most pedig Kármán Irént verték majdnem halálra.
Hogy Kármán Irén a betegágyán megtagadta a "Papát", mondván, "a hozzá hasonló hiteltelen tanúk ártottak legtöbbet az olajügyek nyomozásának", csak növeli a zavart. Ez most azt jelenti, hogy visszavonja a könyvét? Ennél is aggasztóbb, hogy Sándor István szerint Kármán Irén újabban "rossz tanácsadókra hallgat". Emiatt zavarban vagyunk a Magyar Rádió felhívása nyomán, miszerint Kármán Irén életművét kellene folytatnunk, hogy azzal adjunk méltó választ az alvilágnak. Adjunk. De most éppen melyik "tanácsadókkal"? Azóta még az is kiderült, hogy Kármán Irént - mint mondja - "gyengéd szálak" fűznek egy volt olajos vállalkozóhoz. Bárkit fűzhetnek "gyengéd szálak" olajos vállalkozóhoz, kivéve egy oknyomozó riportert, aki olajügyekben nyomoz.
Végül pedig ejtsünk szót az alvilág szabályairól. Ha valaki független marad, és kívül áll a szervezett bűnözői csoportokon, azt nem bántják. Aki a szakmája szabályai szerint működik, és betartja az emberi és újságírói etikai normákat, azt nem verik meg. Az alvilágban jobban tisztelnek bizonyos szabályokat, mint a polgári, civil életben. Itt ritkán csattannak el kóbor pofonok. Ha valaki szerepzavarba kerül, és túllépi a szakmája által megengedett normákat, elveszíti a szakma által nyújtott védettséget.
Nem tudjuk pontosan, mi történt. De azt nagy biztonsággal merem állítani, hogy nem a munkáját korrektül végző, az igazságot szenvedélyesen kutató, oknyomozó riportert támadták meg Kármán Irén személyében. Azokat nem szokták. Ami Kármán Irént érte, súlyos, köztörvényes bűncselekmény, de nem a nyilvánosság intézménye elleni támadás.
Kármán Irén első nyilatkozatában azt mondta: a Cattani-kommandó ügyében bukkant olyan nyomokra, amelyek a vesztét okozták. Mit mondjunk erre? A Cattani-kommandóról 1995 körül hallottam először, de csak azért, mert későn érő típus vagyok. Labancz Ferenc és társai történetét a kezdő bűnügyi újságírók is ismerik, az még az olajügyeknél is lerágottabb csont.
A 85 éves titkosítás mítoszától sem tudunk szabadulni, hiába mondják el százszor: nem az olajügyeket titkosították 85 évre, ilyen olajakta ugyanis nem létezik. A Sándor István ellen folytatott nyomozást titkosították. Azt sem azért, mert abban olyan rettenetes titkok lennének, hanem azért, mert operatív eszközökkel végzett nyomozásokat titkosítani kell, ezt törvény írja elő. Amit a "Papa" tudott, azt már régen elmondta.
Bartus László, újságíró