Akárhogy is, a kifejezés igaz: a terrorizmussal kapcsolatba hozható "nemzetközi elemek" mindegyike tényleg romlani látszik. Mármint nem a személyek még veszélyesebbek, hanem azok a nemzetközi helyzetek és folyamatok, amelyek okkal vagy ürüggyel táplálják a terroristákat. Irak nem javul, Afganisztán romlik, Palesztina katasztrofális, Libanon szétesőben, Iránban és körülötte szinte minden bizonytalan, Pakisztán úgy forgolódik, hogy maga sem tudja a saját politikáját követni. Szaúd-Arábia, Egyiptom, Szudán, Jemen, ne folytassuk, mindenütt egyre több belső és külső gond. Az úgynevezett Nagy-Közel-Kelet, amelynek fokozatos rendbetétele lett volna Amerika és szövetségeseinek célja, ma összességében távolabb van bármiféle rendtől, mint tizenöt éve.

Londont két éve már megrázta a terror, a mostani pokolgép talán az évfordulót "ünnepelte" volna. S persze Gordon Brownt "üdvözölte" volna a kormányfői székben, meg közel-keleti főmegbízottnak kinevezett elődjét, Tony Blairt látta volna el útravalóval.

Talán. Minél többet vélünk tudni a terrorizmusról, az annál kiszámíthatatlanabbnak tűnik. A mostani londoni kísérletről például az egész, hatalmas és globális, nemzetközi antiterrorista (felderítő és elhárító) hálózatnak állítólag sejtelme sem volt. Konkrétan.

Mert úgy általában hónapok óta figyelmeztetnek a szakértők, hogy Európa terrorfenyegetettsége drámaian megnőtt. Már amennyire az ilyesmi mérhető.

Amerikát elsősorban a Nagy-Közel-Keletről, Európát pedig a Földközi-tenger medencéjének túlpartjáról, Délkelet-Ázsiából és Fekete-Afrikából akarják kiüldözni. Mindenhonnan, ahol mozlimok élnek, és ahol a nyugatiaknak - e logika szerint - nemhogy uralkodni nincs joguk, de üzletelni, politizálni és jelen lenni sincs.

Történelmi távlatban kétségtelennek látszik, hogy az iszlám terrorizmus bizonyos értelemben bosszú és büntetés a gyarmatosítás alatt és után követett nyugati politikáért. Legalábbis ezzel indokolja magát. A torz logika és a bűnös indoklás ellen nyugati érvekkel, legyenek azok bármennyire igazak, nem lehet sikerrel fellépni. Meggyőző érvekkel csak egy-egy, majd egyre több működő iszlám demokrácia, jóléti társadalom és regionális fejlődés példája szolgálhatna. Amely azt is mutatná, hogy a nyugat immár tényleg nem ellensége a muzulmánoknak, és a liberális alapértékek (egyetemes szabadságjogok) befogadása nem pusztítaná, hanem erősítené az iszlámot is. De ilyen példa nincs. Így hát nem marad más, mint amit Brown kért tegnap a britektől: türelem, éberség, ragaszkodás az értelmes szabadsághoz.

De ha majd lesz is iszlám példa (Törökország esélyes), akkor sem lélegezhetünk fel, tudjuk: nálunk, Európában hatszáz éve tart ez a befogadás. És még mi sem vagyunk a célnál.