- Volt egy visszatérő álmom, hogy takarásban megyek a színpad felé, mindjárt beszélnem kell, amikor belém hasít, hogy nem tudom, hogy milyen előadásban játszom, és a szövegre sem emlékszem - meséli Janovics Sándor színész. A rémálom valóra vált: a heti két előadásnak nincs ugyanis előre megírt szövege, nincs instrukció, és a rendező feladata is kimerül annyiban, hogy kiválasztja a meghívott vendégeket. A zenés életjáték a vendégek elcsepegtetett mondataiból, történeteiből, vallomásaiból épül fel - helyben, védőháló nélkül.

- Azt hiszem, megtaláltuk azt az árnyalatot, amely még hiányzott a hazai, zsúfolt palettáról - magyarázza nem kevés büszkeséggel Sáfár Zoltán, a társulat művészeti vezetője. Színházalapításban gondolkodott, aztán Czinkóczky Csaba rendező segítségével a Stockholmban, New Yorkban és Londonban már bejött példákat alkalmazta a hazai viszonyokra: a dumaszínház fesztelenségét kellett összeházasítani az interjú merev szabályaival. Majd verbuválni néhány színészt, aki nem riad vissza az improvizációtól, és egyhavi próba után mély vízbe dobni őket. Az eddigi nyolc előadáson többek között Soma, Nagy Kriszta Tereskova, Litkai Gergely, Tisza Kata és egy, a Tabán matracáról felkért hajléktalan, Unti Gyula életét "játszották" el. Ebből is látszik, hogy nem csupán a "bulvár tetejét szeretnék nyalogatni", hiszen egy hétköznapinak látszó sors is tartogathat igazi meglepetéseket. Bár az igazi drámához, halálesethez vagy egyéb tragédiához még nem mernek hozzányúlni, az úgyis önmagát "adja el" a színpadon. S hogy milyen az ideális alany? Őszinte, nem beszéli szét a színpadot, és főleg nem sértődik meg.

Már az egy hónapos felkészülés is rendhagyó volt. Először is össze kellett szoknunk, mondja Janovics, hiszen a színpadon már egy-egy villanásból érezni kell, hogy merre kanyarodik a jelenet. Ugyanakkor ki kellett találni azokat a "sémákat", trükköket, stílusokat, amelyeket adott esetben felhasználhatnak az éppen születő darab világrahozatalánál. Ha kell, az immár feledésbe merült színházi közvetítések, az opera vagy vásári komédia stílusához, ismert dalok átírásához nyúlnak. Jó esetben az interjú alatt (az alanyokat Sáfár faggatja a színpad egyik sarkában) már csak azt kell sugdolózva egyeztetniük, hogy honnan indul, és kábé hol ér véget a jelenet. Schmidt például alig fejezi be a dús keblű zenetanárról szóló történetét, a pedagógus máris a többszólamúság nemes eszméjét veri be a nebulók fejébe a színpadon.

Ha minden jól megy, év végén már egy igazi nagyszínpadon is fellépnek majd, nagyzenekarral és még több vokállal, két felvonásban adva elő a kiszemelt jelölt életútját. Alanyok pedig vannak. Sugár András, Palya Bea, Novák Péter, Karsai Zita, a műrepülés királya, Besenyei Péter érkezik, s már tárgyalnak Vitrayval és Gyurcsánnyal is. Állítólag az utóbbi nem zárkózott el a lehetőségtől, jelenleg az időpont-egyeztetés folyik.

De nem csak az életjáték műfaja csiszolódott ki a társulat műhelyében. Szeptembertől a Love Story is bemutatkozna. Ebben egy férfi és egy női színész életét raknák össze a nézők: a bekiabált ötletek alapján dőlne el, hogy miként jöjjenek össze a szereplők, min veszekedjenek, vállaljanak-e gyereket, vagy sem. A City Life pedig ugyanezt egy lakóközösségen belül teremtené meg. A Szomszédokat és a Szabó családot varázsolnák pár perc alatt a színpadra.

A frissen alapított színház eddig becsületkassza alapon működött. De hiába érezték jól magukat a nézők, ha a székre helyezett borítékokba csupán kétszáz forintot vagy épp másik két borítékot gyömöszöltek be. (A Schmidt Mária "előadáson" is mindössze húszezer forint lapult a borítékokban.) Így a jövő héttől a kvázi ingyenességet az ezerötszáz forintos jegy váltja fel. Ennyiért lehet kvázi elegánsan bekukkantani valaki életébe, miközben mégis úgy érezzük, színházban, és nem a valóságshow képernyője előtt feszengünk.

Hat szereplő keres egy szerzőt