A nagy felfedezések mustrája

260 film, ebből 9 világ- és 13 európai premier - ez a ma kezdődő 42. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál gyorsmérlege. A közép-európai régió vezető filmes rendezvénye egyébként kiemelt figyelmet szentel a magyar alkotóknak. Amióta a Jirí Bartoska és Eva Zaoralova fémjelezte szervezőcsapat átvette az irányítást, azaz 1994-től - a tavalyi év kivételével - minden évben jelen voltunk a hivatalos versenyprogramban.

A hagyomány az idén visszatér a régi kerékvágásba, most Kamondi Zoltán képviseli a magyar színeket Dolina című művével. Ez már csak azért is örömteli, mert az 1946 óta megrendezett mustra Közép-Európa egyetlen A kategóriás fesztiválja, ahol csaknem ezer újságíró lesz jelen, ami páratlan régiónkban.

A hivatalos versenyprogramot egyébként változatosnak jellemezte a Variety című szaklap, amely a Dolinát nem konvencionális európai művészfilmnek tartja. A Screen International is megemlíti Kamondi művét, mint a verseny egyik fontos, a magyar filmszemlén korábban már elismert darabját. Ez azért is nagy szó, mert több ezer, a világ minden tájáról benevezett játékfilmből választották ki a fődíjért versenyző alkotásokat. Az alkotók között viszont most nem találunk igazán nagy neveket, sztárrendezőket - talán Ferzan Özpetek a kivétel, de ő is inkább csak a rétegművek iránt érdeklődők körében ismert. Ez persze nem zárja ki a meglepetéseket, illetve a nagy felfedezéseket - végül is, nagyrészt erről szól Karlovy Vary.

Amikor a Bartoska-csapat átvette az irányítást, a rendezvény mind látogatottságát, mind szakmai jelentőségét tekintve mélyponton volt. Mostanra ismét sikerült a régió vezető filmes rendezvényévé válniuk, a nemzetközi figyelem ismét a cseh üdülővároskára irányul. A szervezők többek közt ezért is emelték fel versenyszintre a kizárólag az egykori kommunista országok mozgóképművészetét bemutató "A Nyugat Keletje" szekciót a két évvel ezelőtti, jubileumi mustrán. Ebben a programban idén Bogdán Árpád Boldog új élet című alkotása képviseli Magyarországot. A fesztivál e programjába bekerült még a szerb Srdan Golubovic A csapda című alkotása is - ezt magyar vonatkozása miatt érdemes kiemelni: az egyik koproducere Kántor László.

Bár a kötelező két magyar film az idén is eljut Karlovy Varyba, mindenképp csökkenő tendenciáról van szó: míg 2004-ben 8, 2005-ben 6, tavaly már csak három magyar produkció vendégeskedett a fürdővárosi szemlén. Iparági információk szerint az idén legalább négy magyar filmet szerettek volna a csehek a programjukban látni, de némely produkciók inkább a nagy késő nyári, illetve őszi rendezvényekre (Szarajevó, Velence, Toronto) tekintenek. De a csökkenő tendencia annak is betudható, hogy tavaly Cannes, az idén pedig Berlin csapott le Karlovy Vary előtt a magyar filmekre.

Nem konvencionális művészfilm (Kamondi Zoltán: Dolina)
Nem konvencionális művészfilm (Kamondi Zoltán: Dolina)
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.