"A leváltások ártottak", mondják a rendőrök

A rendőrök harmada szerint politikai okok vezettek vezetőik közelmúltbeli leváltásához - derült ki egy felmérésből. A leváltásokt megelőző utolsó botrány a 21 éves E. Zsanett állítólagos megerőszakolása volt. Zsanett ügyvédje nyilatkozott lapunknak: szerinte nem ügyfele, hanem a rendőrök verziója az, ami ezer sebből vérzik.

A rendőri vezetők leváltását megelőző utolsó botrány a 21 éves E. Zsanett állítólagos megerőszakolása volt. Bár a DNS-vizsgálat a rendőrök állítását látszik igazolni - hogy tudniillik nem követték el azt, amit a feljelentő állít -, Tuza Péter ügyvéd hisz ügyfelének. Lapunknak azt mondta, amikor három héttel az eset után először találkozott a lánnyal, alaposan kifaggatta: "Az élő fába is belekötöttem, de egyszer sem hibázott". Szerinte a látszat ellenére nem ügyfele, hanem a rendőrök verziója az, ami ezer sebből vérzik. Hisz a lánynak, s nem hisz az ügyet kísérő összeesküvés-elméletekben. Tuza csütörtökön indítványozta az ügyészségen a DNS-vizsgálat megismétlését egy, a korábban alkalmazottnál hatékonyabb módszerrel. Előzőleg egy másik szakértővel átnézette az ügyészség által kirendelt szakértő jelentését. E szerint nem a legmegfelelőbb eljárással végezték a vizsgálatot, ezért kéri annak megismétlését. Tuza nem azt mondja, hogy az új módszerrel elvégzett vizsgálat biztosan más eredményre vezet majd, abban azonban biztos, hogy az általa felkért szakértő módszere - amelynek hatékonyságát egy tévés nyilatkozatában az ügyészség által kirendelt szakértő is elismerte - pontosabb, s ezért az eredménye, bármi legyen is az, megnyugtatóbb. Az ügyészség a nyomozás lezárására készül. Még nem lehet tudni, hogy vádemeléssel vagy nyomozást megszüntető határozattal zárul-e a Zsanett-ügy, amelynek végére Tuza indítványának elbírálásáig biztosan nem kerülhet pont.

Rendőrközvélemény

MTI-jelentés. A rendőrök harmada szerint politikai okok vezettek vezetőik közelmúltbeli leváltásához - ez derül ki egy 515 rendőr telefonos megkérdezésével készült közvélemény-kutatás eredményéből, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra. A válaszadók 18 százaléka úgy vélte, a botrányok miatt történtek a változások, 12 százalék szerint egyszerűen felelősökre, "bűnbakokra" volt szükség.

A rendőrök kétharmada úgy ítélte meg, hogy a vezetők leváltása inkább negatívan, semmint pozitívan hatott a testület moráljára. Több mint 80 százalékuk szerint a leváltások rontottak a rendőrség társadalmi megbecsülésén, hat százalék szerint pedig az események "szinte jóvátehetetlenül tönkretették" azt. Minden harmadik rendőr úgy nyilatkozott: romlott az állampolgárok együttműködési készsége a rendőrséggel.

A rendőrök 42 százaléka szerint javulni, kilenc százaléka szerint "erősen javulni" fog a rendőrség megítélése, 26 százalék szerint további romlás várható. A rendőrök 70 százaléka határozottan büszke arra, hogy a rendőrségnél szolgál, a válaszolók 27 százaléka azt mondta, korábban erre büszke volt, most már nem annyira.

A válaszolók 12 százaléka nyilatkozta, hogy a történtek fényében elgondolkodik azon, hogy elhagyja a testületet; ez az arány a közlekedésrendészet területén 20, az ORFK-n dolgozók között 27 százalék volt. A kutatást készítők úgy tapasztalták, minél régebben dolgozik valaki a rendőrségen, annál inkább elgondolkodott azon, hogy távozik a testülettől.


Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.