A Tárki tesztelői száz, apróhirdetésben megadott telefonszámot hívtak fel, hogy jelentkezzenek a meghirdetett állásokra. Minden hirdetést azonos arányban hívtak fel pár perces eltéréssel, vélhetően roma és nem roma néven férfiak és nők. Azt tapasztalták, hogy a munkaadók szinte rutinszerűen végeznek egyfajta előszűrést.

A roma férfiak esetében 30, míg a nem roma férfiak esetében 20 százalékos volt az elutasítás aránya, továbbá a roma nők tíz, a nem roma nők hat százalékát nem hívták be személyes beszélgetésre. A nem és a származás hatása össze is adódik, az elutasítás esélye a roma férfiak esetében a nem roma nőkének tizenötszöröse volt. A munkáltatók reakciói alapján a legnagyobb eséllyel a nem roma nők pályáztak a meghirdetett állásokra, ám a roma nők jelentkezésének is kedvezőbb volt a fogadtatása, mint a nem roma férfiaké. A legtöbb előítélettel - a kutatás alapján - a roma férfiaknak kell megküzdeniük.

Igaz, a megpályázott állások a foglalkozások meglehetősen szűk szeletét fedték le: nem igényeltek szakképzettséget, ugyanakkor különösebb fizikai erőkifejtést sem, ami a férfiakat hozta volna előnybe. A kutatásba bevont hirdetések háromnegyedében bolti eladót vagy pultost kerestek, a többi esetben a betöltendő állás telemarketinges, takarító vagy futár munkára szólt. Minden céget négyen hívtak fel: azonos képzettségűnek, életkorúnak, családi állapotúnak mondták magukat, "mindössze" nemük és származásuk különbözött. A roma származásra már a név is utalt, ám a jelentkező a beszélgetésben is megkérdezte: nem baj-e, hogy roma? Az erre adott válaszokat három csoportba sorolták: az elfogadó, a látens diszkriminatív - így értékelték a hangnem megváltozását, illetve a "háát, nem baj" megjegyzést - és a nyíltan diszkriminatív reagálás.

Feltehetően bolti eladóként vagy pultosként a vásárlók főleg nőt tudnak elképzelni, legalábbis ennél a munkánál jóval kedvezőbb volt a jelentkező nők fogadtatása, mint a férfiaké. A nem roma nők 90 százalékát, a roma nők 83 százalékát hívták be személyes interjúra. Ez az arány a nem roma férfiaknál 70, a roma férfiaknál 60 százalék volt. Az előítéletességre - vagy a vásárlók feltételezett előítéletességére - ennél jobban utal viszont az, hogy a személyes érintkezéssel nem járó állásoknál a származásra adott "kedvező" reakciók aránya az átlagosnál jóval nagyobb - 85 százalék volt -, míg a frontvonalban végzett munkáknál az esetek több mint harmadában nyíltan vagy lappangóan tetten érhető volt az előítéletesség.

A nemi sztereotípiáknak a származásinál erősebb jellegére utal az, hogy a személyes kapcsolatot feltételező munkahelyeknél harmadával több női jelentkezőt hívtak be interjúra, mint férfit, míg a háttérmunkáknál ez az arány nagyjából ugyanannyi volt a nőknél és a férfiaknál, a romáknál és a nem romáknál.

Tanulságos eredményre jutottak a kérdezőbiztosok a beszélgetés hangulatát, körülményeit tesztelve is. Annak ellenére, hogy ők a beszélgetések túlnyomó többségében rögtön bemutatkoztak, ezt a vonal másik végén ritkán viszonozták. Ezzel együtt a beszélgetések során szerzett tapasztalatok többnyire kedvezőek voltak, az álláskeresők jóra osztályozták a hívásukat fogadók udvariasságát, türelmét is. Arra pedig, hogy a fogadtatás mindkét szereplő stílusától függ, utal az, hogy a női jelentkezők jóval kedvezőbben értékelték a munkaadók képviselőjének hangnemét, készségességét és türelmét, mint a férfiak.