Hagyták, hogy a régió országainak kormányai véres versenyben fellicitálják a nekik kínált támogatást, majd kegyesen letelepedtek. A cégek nagyot kaszáltak, hiszen akkor is megépítették volna európai gyáraikat, ha egy vasat sem kapnak állami dotációként. De mit nyertünk mi? A Hankookot.

Természetesen egy több ezer fős gyártóbázis létrehozásának van értéke egy ország számára. A kérdés csak az, hogy mennyi. Ha nagy a munkanélküliség, és az új üzem számára van elég képzett dolgozó, akkor a beruházással gyorsan lehet sokakat álláshoz juttatni. Ha viszont egy több ezer fős gyár számára nincs elég alkalmas dolgozó, akkor a beruházásba pumpált állami pénz csak részben hasznosul, hiszen a vendégmunkások foglalkoztatásának kisebb a közvetlen haszna az állam számára. Márpedig nálunk most éppen ez a helyzet. Egy nagy ipari üzemnek helyet kereső multinacionális befektető számára Magyarországon jelenleg a képzett munkás hiánya okozza a legnagyobb gondot. Mert: ahol volt elég, ott a kilencvenes évek végére a gyári munkára hajlandó és alkalmas emberek és műszaki értelmiségiek elkeltek, illetve nincs közülük annyi munka nélkül, hogy arra egy óriási üzemet lehessen alapozni. Ahol pedig elvileg van elég munkanélküli, ott hamar kiderül, hogy közülük sokan nem elég képzettek, illetve nem akarják vagy tudják vállalni a multik gyárainak munkaterheit. Pláne azért a bérért, amit kínálnak nekik.

Erre válaszul a cégek igyekeznek mind nagyobb távolságról verbuválni dolgozóikat. Ha már ez sem elég, jönne az a lehetőség, hogy az alkalmas, de messze lakó álláskeresőt az álláshoz csábítsák. Elköltözni vagy egy biztos állásért a családtól távol élni azonban az országon belül ma kevés magyar hajlandó. Ilyenkor jönnek a vendégmunkások.

A Hankook esetében a számuk még távolról sem nagy, de azt már jelzi, hogy egy agyontámogatott beruházás már az induláskor átnyúl a magyar munkaerőpiacon. Mi lesz akkor, ha majd bővíteni akar? Az, ami az esztergomi Suzukinál: az alkalmazottak jelentős része Szlovákiából jár át dolgozni. Nem állítom, hogy a vendégmunkások tevékenysége nem hasznos a magyar gazdaság számára, de az kétségtelen, hogy ha őket állami támogatással létrejött állásban alkalmazzák, akkor a hazai költségvetési pénzből részben egy másik ország szociális problémáit orvosoljuk. Azt azonban nem nagyon mondhatjuk, hogy a vendégmunkások ezekben a nagy gyárakban a magyarok elől veszik el a munkát, ugyanis többnyire éppen azért jöhetnek, mert a kínált fizetésért nincs alkalmas hazai jelentkező. Másrészt: sajátosságunk, hogy a vendégmunkások túlnyomó többsége ugyancsak magyar. S bár ez távolról sem deklarált cél, de a szükségszerű következmény, hogy a pénz részben átalakul a határon túli magyarok támogatásává. Ezt a "külföldiek" alkalmazásán felhorkanó "vadmagyaroknak" sem ártana mérlegelniük.

Az állami támogatásokról döntőknek pedig azt, hogy a Hankooknak adott pénzt hatékonyabban is szét lehetett volna osztani kisebb, de a magyar munkaerőpiacra kedvezőbb hatást gyakorló beruházásokra. Kellő bátorsággal azt is fel lehetett volna vállalni, hogy nekünk nem ér meg ennyit a Hankook-gyár. Más esetben ezt megtettük, de úgy látszik, már nagyon kellett egy skalp.