Az elmúlt 18 év alatt Magyarországon komoly kihívásokkal teli politikai és gazdasági átalakulás ment végbe nagyjából sikeresen. Természetesen a 2004-es EU csatlakozás kulcsfontosságú volt az átmenet során – bár még nagyon sok a tennivaló. Azonban Magyarország további felzárkózása Európa többi országához csak úgy lehetséges, ha megküzd egy másik átalakulás kihívásaival – csökkenő és elöregedő népessége problémájával. Nyugat-Európa öregedő népessége elég sok figyelmet kapott, de sokkal kevesebb figyelem kísérte a hasonló demográfiai trendeket Kelet-Európában és a volt Szovjetunióban – Lengyelországtól Oroszországon át Bulgáriáig. Elmondhatjuk, hogy a korábbi keleti blokk demográfiai átalakulása sokkal kevésbé szerepelt az újságok címoldalain, mint az 1980-as évek végén kezdődő politikai és gazdasági változások, bár ez is olyan átmenet, amelynek hatásai legalább olyan messzehatók.

Ez a “harmadik átmenet” arról szól, hogy 400 millió ember, aki a korábbi szocialista országokban él, gyorsan öregszik. Mind a 27 érintett országban jelentősen magasabb lesz a 65 év felettiek aránya 2025-re, mint amennyi a századfordulón volt. Az előrejelzések szerint a következő két évtized során a teljes népességszám majdnem 24 millióval fog csökkenni, - Oroszország egyedül 17 millió főt és Ukrajna 12 millió főt veszít. Ezek drámai előrejelzések, de ami valóban egyedivé teszi a helyzetet az, hogy Magyarországnak és keleti szomszédainak sokkal nehezebb körülmények között kell megbírkóznia a népesség öregedésének hatásaival, mint nyugati szomszédainak. A világ más részein fekvő és gyorsan öregedő országoknak nem kell ugyanakkor az érett gazdasági és politikai intézmények kifejlesztésével is foglalkozniuk. A helyzet azért is egyedi, mert – mint Magyarországon is – a demográfiai átmenet folyamata egyre gyorsul, míg a gazdasági átalakulás folyamata még korántsem zárult le.

A demográfiai átalakulás és a befejezetlen gazdasági reformok egymást felerősítő hatásai miatt megnő annak az esélye, hogy megváltozik Magyaország és szomszédai társadalmi-gazdasági szövete. Megnő az elszabaduló közkiadások kockázata, amint a történeti okok miatt jelentős méretű nyugdíjkötelezettségek tovább nőnek a népesség öregedésével és az intézményi alapon nyugvó idősellátási rendszerek egyre több és több közforrást emésztenek fel. Ezekben a társadalmakban ugyanakkor a gazdasági növekedés is veszélybe kerülhet, mert a munkaképes korú népesség száma csökken és az idősek potenciálisan kevesebbet takarítanak meg.

Egy új Világbank jelentés, amely a múlt héten jelent meg, felhívja a figyelmet arra, hogy a “vörösből a szürkébe” történő átmenet kezelése nem a megfelelő módon történik, és fenyegeti a volt szocialista országok által a közelmúltban elért gazdasági sikereket is. Ezzel a politikai döntéshozóknak szembe kell nézniük mind a korábbi keleten, mind a nyugati világ országaiban.

Miben rejlik a fenyegetés? Gondoljunk a nyugdíjakra! Magyarországon jelenleg a GDP több mint 10 százalékát költik nyugdíjakra, ami magasabb, mint az összes többi új EU tagállamban, kivéve Lengyelországot, és messze meghaladja néhány nyugat-európai ország ilyen jellegű kiadásait. Meddig növekedhet még ez? Ha azt az egyszerű feltevést vesszük alapul, hogy a nyugdíjkiadások a jövőben a 65 év feletti népesség növekedésének arányában fognak nőni, akkor 2025-re elérik a GDP 15 százalékát nemcsak Magyarországon, de Lengyelországban, Horvátországban, Ukrajnában és Szerbiában is. De egyértelmű nyugdíjreformmal – a nyugdíjkorhatár felemelésével és a nyugdíjak indexálási módjának megváltoztatásával – jelentősen csökkenthetők ezek a terhek a következő 20 év alatt, ha ma megtesszük a megfelelő lépéseket.

Az egészségügy – de különösen a megváltozott képességű idős népesség hosszú távú gondozása - képviseli a másik jelentős pénzügyi kihívást. Ezeknek az öregeknek az ellátása – akiknek a száma 2025-re egyharmadával több lehet Magyarországon, mint ma – nagyon költséges lesz, ha a gondozást kórházak vagy intézmények végzik. Ezért nagyon lényeges olyan stratégia kialakítása, amely megfelelő ösztönzőket és forrásokat biztosít a nem hivatalos csatornákon történő otthoni hosszú távú gondozásra, nagyjából a nyugat-európai országok, pl. Ausztria mintájára. Ezzel elkerülhető lenne az, hogy óriási pénzügyi felelősséget kelljen a vállunkra venni a jövőben.

Ismét gondolkodjunk el a csökkenő munkaerő által képviselt kihíváson, amely természetesen együttjár a csökkenő népességszámmal. 2005 és 2020 között előreláthatólag majdnem 600 ezerrel fog csökkenni Magyarországon a munkaképes korú népesség (15-64 év), ami azt jelenti, hogy 3 százalékkal kevesebb lesz a potenciális munkaerő. De ez nem jelenti automatikusan azt, hogy – ahogy egyesek félnek tőle – az általános gazdasági növekedésnek is le kell lassulnia.

Két egyszerű politikai megoldás is kínálkozik – még úgy is, ha nem számolunk az bevándorlással, ami fontos tényező lehet, de társadalom-politikai szempontból két esélyes. Az első az, hogy növeljük a munkaképes korú népesség részvételi arányát a munkaerőpiacon. Magyarországon 2006-ban a 15-64 éves korosztály sokkal kisebb része dolgozott (62%), mint szomszédainál vagy a vele összevethető más országokban, mint pl. Németországban (73%) vagy Csehországban (70%). Ha az idősebb dolgozók számát nézzük, 55 és 64 év között, akkor Magyarország még jobban le van maradva. Ennek a korcsoportnak csak a 35 százaléka dolgozik, ami teljes 20 százalékponttal kevesebb, mint az OECD országok átlaga. Ha sikerülne megfelelő intézkedésekkel megnövelni a munkában résztvevők arányát, az jelentősen kompenzálhatná a népességvesztést. De van egy másik út is, ami még többet ígér – az aktívan dolgozók termelékenységének javítása. Ennek elérésére Magyarországnak el kell köteleznie magát, hogy messzelátó reformok sorát hajtsa végre – javítsa az oktatást, beleértve a felnőttoktatást és az élethosszig tartó tanulás koncepcióját, és olyan befektetési klímát biztosítson, amely bátorítja új, innovatív cégek létrehozását és a meglévő társaságok termelékenységének javítását.

A jó hír az, hogy a régió legtöbb országában – Magyarországon is – van még idő arra a következő két évtized alatt, hogy proaktív reformok elindításával kezeljék az öregedő népesség miatt növekvő közkiadásokat. A nyugdíjak terén a növekvő költségek okozta nyomást nagy mértékben ellensúlyozhatják a jól átgondolt politikai változások, például a nyugdíjkorhatár felemelése, ami még mindig viszonylag alacsony Magyarországon összehasonlítva nyugat-európai szomszédaival. Ha felismerjük, hogy a hosszú távú idősgondozás kórházban sokkal drágább, mérsékelhetjük a költségeket az otthoni gondozást/gondozókat támogató lépésekkel. Ha még ma sor kerül ezekre az ésszerű hosszú távú politikai intézkedésekre, akkor sok ország – Magyarország is – elérheti azt, hogy költségvetése fenntartható legyen az öregedés növekvő kihívásai ellenére is. És az aktív dolgozók csökkenő száma miatti aggodalmat is csökkentheti, ha olyan hatékony intézkedéseket vezetünk be, amelyek javítják a termelékenységet és az munkaképes korúak részvételi arányát a munkaerőpiacon.

Összefoglalva, a “harmadik átmenet” egyértelmű kihívást jelent a reformerek számára Magyarországon és öregedő szomszédainál. Tudjuk, milyen reformokra van szükségünk. Ezek végrehajtása a nagy kérdés – most kell cselekednünk és legnagyobb ellenségünk az önelégült semmittevés.

(Arup Banerji és Gordon Betcherman a Világbank “Vörösből szürkébe: A harmadik rendszerváltás – Kelet-Európa és a volt Szovjetunió öregedő népessége” című tanulmányának vezető szerzői.)