Meghívottak, a tudományos akadémia elnöke, egyházi emberek, ex-miniszterelnökök, meg néhány képviselő. A terem negyede üres maradt. Aztán gyorsan becipeltek három trónusformájú nagy karosszéket és leállították középre. Kisvártatva megjött őfelsége, a hitvese és a köztársasági elnök. Helyet foglaltak a trónszerű székeken, a házelnök asszony köszöntötte a felséget, aki fellépett az emelvényre, és igen udvarias beszédet mondott. Felidézte a magyar és spanyol múlt egy-egy közös, kellemes emlékét, nem feledve Puskás Ferencet sem. Beszélt a jövő lehetőségeiről Európában, és végül így szólt:

"Köszönöm hogy megadták a lehetőséget, hogy kedves mindannyiukhoz szólhattam ebben a gyönyörű épületben." - Ezzel odafordult a házelnök asszonyhoz és meghajolt. Őfelsége.

Az elnök asszony berekesztette az ülést, őfelsége és hitvese langyos taps kíséretében távozott. Azt lehetett volna gondolni, azért maradt erősen foghíjas a terem a beszéd alatt, mert közben a képviselők szenvedélyes vitát folytattak az ülésteremben a nép üdvéért. Csakhogy az a terem kongott az ürességtől. A népfelség igen messze volt őfelségétől.

Mindent meg lehet tanulni, még az erényt is. (Joubert)