„A gyűlölt hitetlen kitüntetése szembe fogja állítani a brit köztisztviselői kart az iszlám társadalmakkal. Salman Rushdie lovaggá ütése bizonyítja, hogy az iszlám szent értékeit szándékosan gyalázzák meg. Az iszlám társadalmak által leginkább gyűlölt személy elismerése a brit állami vezetők iszlám elleni hadjáratának része” – nyilatkozta Muhammad Ali Hosszeini, Irán külügyi szóvivője nem sokkal az után, hogy nyilvánosságra került: Salman Rushdie-t irodalmi munkásságának elismeréseként lovaggá ütik.

Rushdie 1989-ben menekült Angliába, miután Sátáni versek című regényét iszlámgyalázónak nyilvánították, és a moszlim országokban betiltották, Homeini ajatollah pedig fatvában szólította fel az igazhitűeket az istenkáromló Rushdie meggyilkolására. (Hatami elnök 1989-ben elhatárolódott a fatvától, de a vallási vezetők szerint továbbra is érvényben van Homeini felszólítása.)

Rushdie lovaggá ütése nem csak Iránban borzolta a kedélyeket. Pakisztánban és Indiában tüntetéseket tartottak, ahol Blairt és a királynőt szidalmazták, és zászlókat is égettek. A pakisztáni vezetés azt követelte, hogy a brit kormány kérjen bocsánatot a megsértett másfél milliárd moszlim hívőtől. „A Nyugat radikalizmussal és terrorizmussal vádolja a moszlimokat. Az öngyilkos merényletek mindaddig igazolhatók, amíg a brit kormány nem kér bocsánatot Rushdie lovaggá ütése miatt” – fenyegetőzött a vallásügyi miniszter. Egy pakisztáni diplomata pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Rushdie kitüntetése ellentétes az ENSZ 1624-es határozatával, amely arra szólítja fel a tagországokat, hogy segítsék elő a párbeszédet, és lépjenek fel a vallási és kulturális megkülönböztetés ellen. Gazdag pakisztáni üzletemberek pedig tízmillió rúpia (negyvenöt millió forint) vérdíjat tűztek ki Rushdie fejére.

Brit moszlim szervezetek – élükön a Muslim Council of Britainnel – nyílt levélben tiltakoztak. „Helytelenítjük Salman Rushdie lovaggá ütését, és másfél milliárd moszlim szándékos provokálásának tekintjük. A kitüntetés nemcsak sérti, de egyúttal meg is osztja a moszlimokat.” Londonban alig kéttucatnyian tüntettek, és sok brit moszlim nyilvánosan elítélte a pakisztáni és indiai zászlóégetéseket.

A lovagi címre jelölő bizottság tagjai nem számítottak ilyen heves reakcióra. Ők a politikai következményekre egyáltalán nem gondoltak, amikor Rushdie-t felterjesztették a legnagyobb brit elismerésre.

Természetesen a szólásszabadság hívei is hozzászóltak a vitához. „Rushdie regényét sok moszlim rendkívül sértőnek találja. Nekik is jogukban áll sértegetni. Egy szabad társadalomban csak az a fontos, hogy betartsák a törvényeket. Én leszek az első, aki kiáll szólásszabadságuk védelmében, még ha ezzel megbántják is az ateista Rushdie érzékenységét – ígérte Timothy Garton Ash.

„Egy centit sem szabad engednünk. Inkább felelősségre kellene vonni az olyan kormányokat, például Pakisztánt, amelyek bátorítják a tiltakozásokat. A Nyugatnak most kell a sarkára állnia. Rushdie lovaggá ütésével a királynő a lelkiismereti szabadság és kreativitás nyugati normáit ismerte el. A királynő ezzel a monarchia mellett egyben a nyugati életforma szimbólummá vált. Éljen a királynő!” – lelkendezett Ayaan Hirsi Ali.

Dominic Lawson, az Independent publicistája arra emlékeztet, hogy néhány korábbi lovaggá ütést ma már biztosan szívesen meg nem történté tenne a királynő. Sir Nicolaetől, vagyis Nicolae Caeasescutól 1989-ben, a romániai forradalom idején már meg is vonták az 1978-ban neki adományozott címet. Valószínűleg sem a kormány, sem a királynő nem szívesen gondol vissza Robert Mugabe, zimbabwei diktátor és népirtó 1994-es lovaggá ütésére sem.

Ami pedig Rushdie kitüntetését illeti, Lawson szerint a kormány igazán nem vádolható moszlimellenes részrehajlással. Két éve például lovaggá ütötték Iqbal Sacranie-t, a Muslim Council of Great Britain volt vezetőjét. Amikor Homeini ajatollah 1998-ban fatvában szólított fel Rushdie megölésére, Sacranie úgy vélekedett, hogy „a halál túlságosan enyhe büntetés” lenne.