Szegeden fogták el a gyógyszerüzért

Szegeden fogták el a gyógyszerüzérkedéssel gyanúsított férfit egy mintegy négymillió forint értékű gyógyszerszállítmány átadásakor - közölte tegnap lapunkkal a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Emlékeztetőül: keddi lapszámunkban arról írtunk, hogy egy gyógyszerügynök onkológusokat keresett meg azzal, hogy hormonkészítményeket, csonterősítőket, illetve citosztatikumokat írjanak betegeiknek, illetve rendeljenek az intézményi patikába, majd azokat váltassák ki, s adják át neki. Ő pedig Szerbiában értékesítette a különösen értékes "árut".

Jármy Tibor szóvivő szerint az eljárásban további, becslések szerint 20 millió forint értékű gyógyszerkészítmény-lerakatot találtak, amely szintén dr. Sz. Gábor személyéhez köthető.

A rendőrség még márciusban rendelt el nyomozást a 42 éves váci lakos és társai ellen csalás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

- Az őrizetben lévő gyanúsítottak előzetes letartóztatását - a rendőrség előterjesztése alapján - az ügyészség indítványozta ugyan, a bíróság azonban nem látta indokoltnak a kényszerintézkedés elrendelését, ezért az eljárás idején szabadlábon maradnak - mondta a szóvivő. A gyanúsított "társairól" a rendőrség egyelőre csak annyit közölt: orvosok, gyógyszerészek.

- Szomorú és felháborító, hogy megtörténhetett, hogy egyes onkológiai készítményekkel kereskednek - így reagált a történtekre az egészségügyi tárca államtitkára. Kovács Attila ezt mondta: - Bűncselekményről van szó, ami ellen nem igazán lehet szabályozásokkal védekezni. Megvárjuk a nyomozás végét, és utána döntünk arról, módosítanunk kell-e a rendszeren.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.