Összeült Bukarestben a Verespatak-bizottság

Tegnap kezdte meg munkáját Bukarestben a verespataki bányatervhez készített környezeti hatástanulmányt elbíráló tárcaközi bizottság. A hivatalosan "műszaki elemző bizottságnak" (CAT) nevezett, Silviu Stoica államtitkár által vezetett testületnek a környezetvédelmi tárca szerint legalább két hónapra lesz szüksége ahhoz, hogy valamennyi jelentést és az azokhoz kapcsolódó írott anyagot áttanulmányozza, és azok alapján a döntését meghozza.

Kolozsvár

A környezeti hatástanulmány és az annak nyilvános vitájában feltett mintegy hatezer kérdésre adott válaszok, a tanulmányról készített szakértői jelentések és ellenjelentések összesen csaknem húszezer oldalnyi írott anyagot tesznek ki. A testület további szakértőket kérhet fel, és további meghallgatásokat kezdeményezhet.

Sulfina Barbu volt környezetvédelmi miniszter kijelentette: mivel rengeteg pénzről van szó, s annak érdekében, hogy a befolyásolást kizárják, a CAT tagjait - a tengerentúli esküdtek mintájára - elkülönítik majd mindaddig, amíg a bányaprojekttel kapcsolatos döntést meg nem hozzák. Korodi Attila, a tárca jelenlegi RMDSZ-es vezetője azonban úgy vélekedett, hogy ezt rendkívül nehéz lenne megvalósítani, hiszen a testület tagjait nem lehet arra kényszeríteni, hogy sok napon át egy adott helyiségben tartózkodjanak. A CAT következő ülésére július 10-én kerül sor.

A 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst felszínre hozatalát célzó bányaterv támogatói hétfőn Verespatakon, kedden pedig Bukarestben, a környezetvédelmi minisztérium és a parlament épülete előtt rendeztek tüntetést. A tüntetők, többségükben bányászok, hétfőn Verespatak központjában akasztófát állítottak fel, amellyel azt üzenték Bukarestnek, hogy amennyiben a CAT a tervet elveti, a térségben élőknek csak az marad hátra, hogy felkössék magukat. Transzparenseiken a bányászat "megmentését" követelték a kormánytól, s annak a reményüknek adtak hangot, hogy a hatóságok lehetővé teszik számukra szakmájuk folytatását, s nem hozzák őket olyan helyzetbe, hogy Nyugaton kényszerüljenek koldulásra.

A terv ellenzői ezzel szemben azt remélik, hogy a román törvényhozás még a CAT döntése előtt elfogadja az Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátor által kidolgozott, a ciánvegyületek bányászati alkalmazásának teljes betiltását előíró törvénymódosítást.

Tegnap Bukarestben a tüntető bányászok azt követelték, hogy a parlament utasítsa el az Eckstein-Kovács-féle módosítási indítványt. Cristian Alexandru Albu, a Bányászat Jövője Szakszervezet elnöke közölte: e célból a környezetvédelmi tárcának több mint ezer verespataki lakos által aláírt petíciót nyújtottak be.

A bányászszakszervezet ugyanis azt hangoztatja, hogy a ciánvegyületeket Romániában több mint hatvan éve használják a nemesfémbányászatban, s hogy a szóban forgó ciános technológiát Svédországban, Finnországban, Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban, Bulgáriában és Törökországban is mind a mai napig alkalmazzák.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.