Szekeres visszaküldené a MIG vadászgépeket Oroszországba

Új katonai megállapodás megkötésére tett javaslatot Szekeres Imre magyar honvédelmi miniszter, aki az orosz parlament két házának védelmi bizottságaiban folytatott tárgyalásokat.

Magyarország és Oroszország között 1992-ben született, a maitól igencsak eltérő körülmények között megállapodás a katonai együttműködésről, és gyakorlatilag az akkori egyezmény minden pontja változtatásra szorul – jelentette be Szekeres Imre Moszkvában.

A magyar honvédelmi miniszter az alsóház, az Állami Duma és a felsőház, a Szövetségi Tanács védelmi bizottságaival találkozott.

Szekeres elmondta, hogy a Magyar Honvédség 2009-ben végleg kivonja a hadrendből a tulajdonában lévő MiG-29-es vadászrepülőgépeket. Magyarország javasolni fogja, hogy kezdődjenek tárgyalások Moszkvával ezeknek a gépeknek a visszavásárlásáról, a vételár fejében pedig Magyarország Oroszországban végeztetné el Mi-17-es és Mi-24-es típusú katonai helikoptereinek karbantartását és felújítását, illetve a megállapodásban szó lehetne új helikopterek beszerzéséről is.

Szó volt a Magyar Honvédség feleslegessé vált egyéb orosz gyártmányú haditechnikai eszközeinek visszavételéről, illetve Szekeres Imre kérte, hogy az orosz fél a jelenleginél gyorsabban adja meg hozzájárulását az általa szállított eszközök továbbértékesítéséhez.

A találkozókon a vendéglátók felvetették, hogy nem értik az Európában tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer védelmi jellegét és magyarázatát. Szekeres Imre hangsúlyozta: a magyar álláspont az, hogy az Egyesült Államok tegye minél átláthatóbbá ezt a tervet, és a NATO-orosz tanácsban folytatódjon a vita a programról.

Szekeres külön kitért arra, hogy Magyarország maradéktalanul eleget tett a hagyományos fegyverzet csökkentéséről kötött nemzetközi megállapodásnak (CFE).

A találkozón szó volt a hadisírgondozói megállapodásról. Szekeres az első magyar honvédelmi miniszter, aki meglátogatta a Don-kanyarban létrehozott két központi magyar katonai temetőt, ahol már közel 30 ezer, a II. világháborúban elesett magyar katona, illetve meghalt munkaszolgálatos földi maradványait temették újjá. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az idén befejeződik be az a program, amelynek alapján a hadisírgondozói megállapodást az egykori orosz államadósságból finanszírozták. A célra elkülönített 10 millió dollárból két központi katonai temető kialakítása mellett 371 emlékhelyet és emlékművet is emeltek, illetve a II. világháborúban szovjet területen elesett, valamint a hadifogoly táborokban elhunyt magyarok közül közel 69 ezret azonosítottak.

Hangsúlyozta, hogy mindkét félnek szándékában áll a hadisírgondozói megállapodás folytatásához szükséges költségvetés biztosítása.

Szekeres elmondta, hogy idén októberben határozati javaslatot visz a kormány elé arról, hogy az elkövetkező tíz évben a magyar kormány biztosítson évi 500 ezer dollárt a hadisírgondozói program folytatására. A javaslat szerint a most orosz területen végzett hadisírgondozói tevékenységet kiterjesztenék Ukrajna területére is.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.