A nagy kommunikációs kísérlet véget ért
Lehet-e a tudományból magyar tudósok segítségével tévéshow-t csinálni? Az öt éve indult Mindentudás Egyetemét felfoghatjuk úgy is, mint a fenti kérdésre adott választ. A műsorfolyamban a tíz szemeszter alatt csaknem 170 kutató fordult meg, a programról - egy-egy unalmasra sikeredett előadást leszámítva - igazán roszszat nem lehetett olvasni, a tartalom - a helyszíni részvétel lehetőségének, a rendszeres tévéadásoknak és a jól szerkesztett honlapnak köszönhetően - átlagosan heti 300-500 ezer emberhez jutott el, ami ötéves távlatban szép eredménynek számít. Ám az is tény, hogy az előadások (és az előadók) nívója hullámzott, a műsor megújítási kísérletei sokszor inkább balul sültek el, a tévében - a néha változó sugárzási időpontok miatt - nehéz volt a programot követni.
A Mindentudás Egyeteme körül csak két dolog volt kezdettől igazán profi és egyenletes színvonalú: a PR és a marketing. Montskó Éva, az MTV kulturális főszerkesztőségének helyettes vezetője, a sorozat MTV-s megjelenéséért felelős szerkesztője szerint a műsor indulásánál remekül megtervezték, és utána nagyon tudatosan végre is hajtották azt a kommunikációs stratégiát, amely a különféle, egymásra épülő sajtómegjelenésekkel - újság, rádió, internet stb. - folyamatosan fenntartotta az érdeklődést. A jelenlegi, kereskedelmi tévézéssel terhelt médiaviszonyok között százezres nézettséget elérni mondjuk egy matematikus vagy egy génsebész előadásával, mindenképpen komoly fegyverténynek számít, márpedig ezeket a számokat az adás mindvégig hozta, a kezdeti nézőseregnek az évek folyamán legfeljebb a 15-20 százaléka erodálódott.
A tévé egyébként szakmai tanácsokkal is segítette a Mindentudás Egyetemének indulását (az első évfolyamok még koprodukciós gyártásban készültek). Ennek eredménye volt például a "tudós is ember" gondolat jegyében készült, a mindenkori előadókat bemutató szubjektív miniportré.
Fábri György, a Mindentudás Egyetemének tudományos igazgatója (egyben a Magyar Tudományos Akadémia kommunikációs vezetője) szerint a műsor korántsem a kifulladás érzékelhető jelei miatt ér véget. - Szép kerek időponthoz érkeztünk, egy klasszikus egyetemi kurzus is befejeződik tíz szemeszter után - jegyezte meg. Annyit azért elismert, hogy a projekt újragondolásra és frissítésre szorult, de azt is hozzátette: szeptembertől valamilyen formában biztosan lesz Mindentudás Egyeteme - de hogy hol, hogyan és miből, jelenleg még nem tudható.
Ugyanezt erősítette meg Sallai László, a Mindentudás Egyeteme Kht. ügyvezetője, a kezdeményezést mindvégig - összességében milliárdos nagyságrendben - támogató T-Com (volt Matáv) oktatási igazgatója is. - A Mindentudás Egyeteme tartalmi és formai megújulás előtt áll, ennek részletein most dolgozunk - fogalmazott. Szerinte az elmúlt öt esztendőben nem egyszerű támogatásról volt szó. - Mint az egyik alapító, vállaltuk a program működésének meghatározó finanszírozását - szögezte le, azt is érzékeltetve, hogy megfelelő tervek esetén a jövőben sem zárkóznának el az együttműködéstől.
Hogy ne csak a résztvevők szemszögéből lássuk a Mindentudás Egyeteme történetét, megkérdeztünk egy kutatásszociológust is, aki névtelenül bár, de tudományos alapossággal járta körül a témát. - Ha jól érzékeltük, akkor az alapkoncepció az volt, hogy "legyen a tudomány mindenkié". Azt hiszem, hogy ezt a célt nem sikerült elérni, de ebben talán nem is a műsor, hanem a gondolat volt a hibás. A tudományos témák iránt jellemzően csak az "érdekeltek" érdeklődnek, tehát a szakmában dolgozók, a hasonló témát tanulók, vagy akik hobbiból megszállottjai mondjuk az űrkutatásnak, a klónozásnak vagy a számítógépes hálózatoknak (netán a betegségük miatt van szükségük az előadás információtartalmára). Márpedig az úgynevezett steakholderek - bármi is a téma - eleve nem lehetnek túl sokan. A szakmai közönséget egyértelműen sikerült megszólítani, a nagyközönséget viszont csak részlegesen - de ez nem kritika, inkább adottság.
A kutató szerint a képi megjelenítés nem volt igazán korszerű, de az előadótermi környezet növelte az adások hitelességét. Ezt megerősítette Montskó Éva is, aki úgy véli: az adott kulisszák olyannyira a műsor részévé váltak, hogy később már kár lett volna változtatni rajtuk.
Arra az alapvető kérdésre, hogy szükségszerű volt-e a sorozat kifulladása - másképp fogalmazva: van-e Magyarországon mondjuk húsz szemeszterre való olyan kutató, aki nemzetközi viszonylatban is releváns témát kutat, és ráadásul még "médiaképes" is -, a kutatásszociológus azt felelte: nem tudjuk. Mégpedig azért nem, mert tudományos kommunikációs felsőfokú képzés idehaza nem folyik, az erre vonatkozó felmérések pedig hézagosak. - Vannak nagyon jó előadók, leginkább az egyetemeken, de fel kellene őket fedezni, a média viszont ehhez lusta - jegyezte meg, arra is utalva, hogy ez a lustaság a Mindentudás Egyeteme készítőinél is érezhető volt: kevés igazi "tudománykommunikátort" fedeztek fel, inkább a már ismert tudóssztárokat keresték meg. Az ő táboruk azonban tényleg véges.
Mindezzel együtt a magyar televíziózás rendszerváltás utáni történetében ez az előadás-sorozat volt a legkomolyabb próbálkozás a népszerű tudományos ismeretterjesztés feltámasztására. Hogy ez a magyar tévéket minősíti, vagy inkább a műsor készítőit dicséri, azt ki-ki maga döntse el - tekintsük ezt a bevezetőben említett médiakísérlet lezárásának.
