Patthelyzet lesz csütörtökön

Nem lesz meg a kormánypárti többség a Fővárosi Közgyűlés nyári szünete előtti utolsó ülésén - derült ki városházi forrásokból. a minősített szavazatot igénylő városvezetői javaslatokat csak akkor tudják elfogadni, ha az MDF is támogatja azokat.


 A 67 tagú közgyűlés 24 tagú MSZP-frakciójának egyik tagja, Bakonyi Tibor összeférhetetlenség miatt már hetekkel ezelőtt  lemondott a fővárosi és az országgyűlési mandátumáról. A múlt  hónapban ugyanis a Főgáz Zrt. vezérigazgatójává választották. Az MSZP budapesti vezetése a múlt héten a megüresedett  parlamenti mandátumra Havas Szófiát, a fővárosi képviselői posztra  pedig Gajda Pétert jelölte.

A Fővárosi Közgyűlésben ősz óta 34 kormánypárti, 30 Fidesz-KDNP-s és három MDF-es képviselő van. Az úgynevezett minősített többséghez 34 szavazat kell. Csütörtökön viszont patthelyzet lesz a kormánypártok és az ellenzék között a közgyűlésben.

Fogarasi József, a Fővárosi Választási Bizottság elnöke tudatta, hogy hétfő délutánig nem kapott semmilyen hivatalos értesítést arról, hogy kezdeményeznék az új képviselőjelöltek mandátumának kiadását a választási bizottságnál. Az elnök közölte, mivel hallomásból értesült a két mandátum megüresedéséről, ezért szerdára összehívta a választási bizottságot, remélve, hogy addig hivatalos előterjesztést is kapnak. Hozzátette, hogy gyorsabban értesülhetne a hivatali beadványokról, ha még mindig  lenne internetes kapcsolata a Fővárosi Választási Irodával. Ez azonban Tiba Zsolt főjegyző, választási irodavezető intézkedésére megszűnt - jegyezte meg.

Fogarasi József elmondta azt is, ha a Fővárosi Választási Bizottság szerdán döntést tud hozni a két mandátum sorsáról, akkor a határozatuk három nap múlva válhat jogerőssé. Ha panaszt nyújtanak be döntésük ellen, tovább húzódik a mandátumok kiadási időpontja. Optimális esetben is csak a jövő héten kaphatják meg az új  képviselők a megbízóleveleiket - jegyezte meg az elnök.

Patek Gábor, az MSZP budapesti irodavezetője elmondta, hogy az MSZP budapesti párttanácsa szerdán este döntött a Bakonyi Tibor lemondásával megüresedett országgyűlési és a fővárosi  képviselői mandátumokról. Az Országgyűlésben Havas Szófia fővárosi önkormányzati képviselő, a Fővárosi Közgyűlésben pedig Gajda Péter kispesti polgármester veheti át Bakonyi Tibor helyét - közölte az irodavezető.

Patek Gábor hangsúlyozta, hogy az MSZP gyorsan intézkedett a megüresedett mandátumok betöltéséről, s kifejezte azt a reményét, hogy beadványuk mielőbb a hatáskörileg illetékes Fővárosi Választási Bizottsághoz kerül, hogy az meghozhassa a szükséges döntéseket.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.