Debreczeni első fokon nem volt ügynök, vádlói két és félmilliót fizethetnek

Első fokon pert nyert Debreczeni József közíró az őt ügynökmúlttal vádoló HavariaPress Hírügynökség nevében korábban eljáró Sztegonográf Bt.-vel, annak beltagjával és egyben a hírügynökség jelenlegi főszerkesztőjével, valamint a Magyar Nemzettel és a Hír Tv-vel szemben hétfőn a Fővárosi Bíróságon; az alpereseknek összesen két és félmillió forint nem vagyoni kárt kell megfizetniük a felperesnek.

A bíróság első fokon kimondta: a Sztegonográf Bt. és a cég akkori beltagja azzal, hogy a HavariaPress Hírügynökség neve alatt 2006. márciusában megjelentettek egy valótlan tartalmú közleményt Debreczeni József ügynökmúltjáról, súlyosan megsértették a közíró jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát. A HavariaPress akkor a beszervezés indokaként azt is közölte: Debreczeni József középiskolai tanárként meg nem engedhető intim kapcsolatot ápolt diákjaival, illetve többek között azt is felrótta, hogy az állambiztonsági szervek utasítására lépett be az MDF-be. A hírt a Magyar Nemzet és a Hír Tv is átvette, illetve feldolgozta.

A bíróság nem jogerős ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy a HavariaPress honlapján, a Magyar Nemzetben illetve Hír Tv műsorában az ítélet rájuk vonatkozó rendelkező részét közöljék. Emellett a Sztegonográf Bt.-t, annak egykori beltagját egymillió, míg a Hír Tv-t ugyancsak egymillió, a Magyar Nemzetet pedig félmillió forint nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte.

A bíróság indoklásában kifejtette: az alperesek a közléseik valóságtartalmát nem tudták igazolni a perben. A bíró hangsúlyozta: bizonyíték nélkül ügynökmúlttal vádolni valakit, illetve állítani róla, hogy egész közéleti tevékenységét megbízóinak utasítása alapján végezte, súlyosan sérti a személyhez fűződő jogokat. Kitért arra is, hogy a névtelen levélen alapuló egyoldalú közlés a sajtótevékenységnek meg nem engedhető formája és túllép a véleménynyilvánítás határán.

A bíró indoklásában kitért arra is, hogy a Sztegonográf Bt., valamint annak beltagja nem győződtek meg a hozzájuk került információk valóságtartalmáról, a Magyar Nemzet pedig a hírügynökség hírét érdemi ellenőrzés nélkül közölte. A Hír Tv-vel kapcsolatban a bíró azt mondta: nem közvetlen híresztelést állapított meg, hanem hamis látszat keltését. Hozzáfűzte: a Hír Tv a felperes cáfolatát, védekezését gyakorlatilag hiteltelenné tette.

Az ítélet nem jogerős, az ellen 15 napon belül fellebbezés nyújtható be. A tárgyalást követően az alperesek azt közölték az MTI-vel, hogy fellebbeznek a döntés ellen.

(MTI)

Debreczeni József
Debreczeni József
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.