A cívisváros újrafestése

Debrecenben a kreativitás és a nyitottság jegyében szombat éjszaka maguk a debreceniek intettek be a várost általában oly jellemző tespedt provincializmusnak. A cívisek lelkesen álltak modellt Mona Lisaként, tapsoltak a Kiégő Izzók nevű formáció által a Modem Képzőművészeti Galéria falaira fókuszált épületvetítésnek, meghallgatták Péterfy Bori és barátainak koncertjét, részt vettek a nagyváradi Metrion Egyesület interaktív rajzos projektjében, és még feLugossy László éjfélkor kezdődő performance-ára is igen nagy számban voltak kíváncsiak.

A Modem galériában egy fölnagyított Mona Lisa-reprodukcióból kivágták a nevezetes hölgy arcát, hátulról bedugtuk a fejünket a lyukba, a nézők pedig találgathattak: ki hasonlít legjobban Leonardo modelljére? Nagy sikert aratott A világ újrafestése elnevezésű interaktív játék is: világhírű festmények másolatait festőállványra helyezték, és bárki bármit rajzolhatott rájuk. Többektől elhangzott: a galériában lógó képekre is ráférne egy-egy ilyen beavatkozás, talán akkor többen lennének kíváncsiak a kiállításokra. Igaz, ezen az éjszakán nem lehetett panasz a látogatók számára: ennyi embert még nem láttam hömpölyögni a Modem kortárs magyar képzőművészeti tárlatain. Nem fért a fejembe, hogy az embereknek mitől jobb éjszaka, tömegben lökdösődve festményeket nézniük, mint nappal, a szokásos látogatási időben, amikor a Modemben síri csönd van, és nyugodtan lehet nézelődni. De hiába törtem a fejem, nem tudtam megfejteni a rejtélyt. A Déri Múzeum igazgatója, V. Szathmári Ibolya azt mondta, hogy szerinte a tömeges érdeklődés nemcsak a színes programoknak köszönhető, hanem az igen kedvezményes jegyárnak is. Ezen az éjszakán ugyanis fejenként mindöszsze 600 forintért lehetett ellátogatni az akcióban részt vevő öszszes intézménybe, de ez a művészeti túra egy négytagú családnak máskor csaknem tízezer forint kiadást jelentene. Úgy tűnik, az emberek máskor is járnának múzeumba, ha olcsóbb lenne a jegy, a galériát kívülről színes épületvetítések díszítenék, és a képek között folyton felbukkanna egy-egy színész, filmes vagy énekes, hogy szórakoztasson minket.

Éjfélkor feLugossyt - mintegy zárásképpen - rákötözték egy deszkára, majd azzal együtt fölállították, s közben a mester hangfelvételről a világ állapotáról értekezett. A szövegből egyetlen pozitív sorra emlékszem: "Latrokból áll a világ - de nem az egész."

Megnyugodva mentem haza.

Debrecen

Mona Lisa - kép a képben
Mona Lisa - kép a képben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.