Az újságok címlapon számoltak be az esetről. A tudósításokban az illegális és a német szóra esett a hangsúly. Illegálisan került ide a szemét. Tiltott formában. Mi, magyarok, ezt nem akartuk. A németeké, tüntessék el.

Ha olyasvalaki olvassa a szemét történetet, aki ritkán jár a budapesti Dózsa György út Puskás stadion felé eső részén, nem utazik vonattal vagy buszszal, esetleg nem vett részt mostanában erdei kiránduláson a Börzsönyben, a Mátrában vagy a Bükkben, azt gondolhatja, ezek a magyarok milyen háklisak a szemétre. Különösen megmorcosodnak, ha illegális német szemét kerül a látókörükbe. Ez azért lehet, gondolhatja az idegen, aki hajlamos összekeverni a magyarokat a svédekkel, és nem tudja, mi a különbség a stockholmi meg a budapesti Keleti pályaudvar között, mert a magyarok soha el nem dobnák a papír zsebkendőt az utcán. Az meg, hogy csikket és tökmaghéjat pöcköljenek ki a kocsijuk ablakán, az illegális német szemétre oly érzékeny magyarok háza táján teljességgel elképzelhetetlen. Ha azt látják (a magyarok), hogy valaki a szemetet (csokipapír, flakon, használt pelenka stb.) véletlenül elveszíti az utcán, egyből rohannak, és figyelmeztetik egymást: hölgyem/uram/asszonyom/tökikém, ezt meg ezt itt felejtetted. És ilyenkor azok a magyarok, akiket honfitársaink udvariasan megszólítanak, hálásan hajlongnak, és megköszönik a segítséget.

Nem sokkal azután, hogy olvastam az illegális német szemét ünnepélyes búcsúztatásáról szóló krónikákat, vendégeimmel sétáltam az erdőben. Egy kicsiny tisztáson kiszakadt kutyatápos zsák hevert, üvegtörmelék, olajos flakon, s mindenféle háztartási hulladék volt benne. A zsák tartalma kiszóródott az ösvényre. Beljebb haladva az erdőben azt láttuk, hogy egy dívány küzd a rothadással egy mélyedés alján, a fák ágain jégkrémes zacskók lógnak, az erdei út huppanóiba pedig valakik sittet töltöttek.

Ez a szemét annyiban különbözött a fókuszált szeméttől, hogy illegális volt ugyan, de nagyon magyar. Miután a környékünkön ritkán bukkannak föl brandenburgi németek, az a gyanúm, hogy azt magyarok dobták ki. Miután Magyarországon még a turistaszezonban is több a magyar, mint a német, föltételeznem kell, hogy a csikkek javarészét is magyarok dobálják szét. Le a földre, be a vízbe, vagy az ülés alá. Oda, ahol éppen ülnek vagy állnak. Falu, város, egyre megy.

Az illegális német szemét, természetesen örömteli eltüntetése mellett csöndben kérdem: a sajátunkkal mi lesz? Ki búcsúztatja el?