Veszélyben a papírforma

Körülbelül tizennégy kilométernyi dokumentum zúdul rá a Magyar Országos Levéltár raktáraira, ha a parlament - vélhetően mai ülésén - megszavazza a "köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló" 1995. évi törvény módosítását. Habár a módosítás alapvetően a közigazgatást hatékonyan segítő iratkezelés megteremtését célozza, mintegy mellékesen szerepel benne a Központi Statisztikai Hivatal másfél évszázados levéltárának megszüntetése is.

A KSH levéltára gyakorlatilag a kiegyezés óta működik, az intézmény kihelyezett raktáraiban őrzik az összes népszámlálás, hivatalos összeírás és felmérés minden dokumentumát. A becslések szerint 14 ezer folyóméternyi irat felbecsülhetetlen értékű, akkor is meg kell őrizni, ha a KSH - költségmegtakarítási céllal - lemond a levéltár fenntartásáról. Az iratokat így az Országos Levéltárnak kell átvennie.

A KSH levéltára jelenleg javarészt bérelt raktárakban működik, márpedig ezek megtartása olyan terhet róna az Országos Levéltárra, amelyet erősen megnyirbált költségvetésükből aligha tudnak fedezni. Nem beszélve arról, hogy a leltározáshoz, selejtezéshez, kezeléshez számos, csak erre a feladatra összpontosító munkatársra is szükség lenne. Legalább ilyen gond azonban az anyagok esetleges átszállítása is: a 14 ezer folyóméternyi irat elfoglalná a levéltár teljes, évekre előre "kicentizett" raktárkapacitását.

A parlamenti vita során azonban mindezekről a nehézségekről vajmi kevés szó esett. Habár Pető Iván, a kulturális bizottság SZDSZ-es elnöke az általános vitában jelezte, hogy a KSH-levéltár módosító indítvánnyal való megszüntetése aggályos lépés, arra is utalt, hogy ismeretei szerint "a problémák megoldódtak vagy megoldódnak". Éppen ezért módosító indítványt sem nyújtott be a javaslathoz. A részletes vitában ugyanakkor Gyimesi Endre a Fidesz részéről kijelentette: kezdeményezik a KSH levéltárának megszüntetéséről szóló passzus elhagyását, mivel "a kormánypárti szakpolitikusok számára is enyhén szólva furcsa egy törvénymódosítás kapcsán kezelni egy oda egyáltalán nem vágó dolgot, egy nagy intézmény bezárását, ezzel bizonytalanná téve 14 ezer irat-folyóméternyi iratanyag jövőbeni sorsát".

Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára azonban már a részletes vita zárszavában elmondta: a kormány ezt a módosító javaslatot nem támogatja. A döntés most a parlamentre vár.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.