Dávid szerint a kommunizmus visszaosont a politikába

A kommunizmus kaméleonként idomult a megváltozott környezethez és a populizmus álarcát felöltve visszaosont a politikába - mondta Dávid Ibolya szombaton a somlóvásárhelyi nagyréten, az MDF hagyományos Szabadság-napi megemlékezésén, több száz érdeklődő jelenlétében.

"A populizmus politikai kalandorként a valódi megoldások helyett a hatalom megszerzését állította a politikája középpontjában - tette hozzá a Magyar Demokrata fórum (MDF) elnöke. Dávid Ibolya szerint a politika - mivel hátat fordított a valóságnak - gyermek mesévé vált; s abban a jó, a rossz, a szeretem, a gyűlölöm, a herceg és a sárkány szerepe "aszerint változik, hogy melyik párt meséli el".

"Az állam pedig megszerzendő kinccsé, a hatalom puszta eszközévé vált" - vélekedett az MDF elnöke. Szerinte a populisták "unos-untalan azt szuggerálják", hogy az egyénnek nem feladata a magáról való gondoskodás, hanem majd "az állam gondoskodik róla és gondolkodik helyette".

Dávid Ibolya szerint a populisták azt mondják, hogy "a szabadság méltósága luxus, mert káoszt teremt, az alávetettség viszont biztonságot ad".

"Az intézményesített értékek cinikus és tudatos eljelentéktelenítésével bekövetkezett értékválságot kihasználva, a pártokat már nem köti a józan ész és a felelősség" - fogalmazott az MDF elnöke.

"Minket, valódi konzervatívokat azonban a populizmus tündérmeséje soha nem tudott megtéveszteni" - hangsúlyozta az ellenzéki politikus, rámutatva arra, hogy demokratikus álcájában is felismerték a kommunizmus szellemét. Mint mondta: "felismertük a semmitmondó kampányokban, a középosztály rovására folytatott ígéretlicitekben, az Országyűlésből való ki-bevonulásban, a politikusok utcai hangoskodásában és felismerjük a reformok önkényességében".

"Tudatosítsuk magunkban a populizmus elleni kérlelhetetlen fellépés szükségességét!" - szólította fel a jelenlévőket Dávid Ibolya.

Az MDF elnöke szerint "egy nemzet csak úgy lehet erős, ha a kormányzat nem maga akarja a polgárai számára kijelölni az üdvösség útját, hanem azért dolgozik, hogy a szabadság, a verseny, a piac (...), a kapitalizmus teremtsen jólétet".

Dávid Ibolya szerint mindkét nagy párt ugyanazt a szavazatmaximáló stratégiát követi: a nyugdíjasokat és a szegényeket segélyekkel próbálja elérni, a legbefolyásosabb, leggazdagabb rétegekkel pedig "szüntelenül keresi a különalkuk és támogatások lehetőségeit". Szerinte arról viszont mindenki hallgat - kivéve az MDF-et -, hogy a "segélyeket a szegényeknek, támogatást az elitnek stratégiát és az ennek érdekében konzervált, kiskapuktól hemzsegő elosztórendszert a középosztály adó- és járulékbefizetéseiből tartják fent".

A konzervatív politikus hangsúlyozta, hogy az MDF "Magyarország fejlődésének kulcsát a kommunizmus és a populizmus által egyaránt sújtott középosztályban látja".

Dávid Ibolya szerint "a populizmus fél évtizedes ámokfutása sokak szemét kinyitotta és egyre többen ismerik fel, hogy be kell fejezni azt a feladatot, amit Antall József és az MDF 1990-ben megkezdett".(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.