Mindenhonnan arról hallok, hogy állapotok vannak. Állapotos ország ez. Csak most azon vitatkoznak, hogy ki az apa. Vagy a gondviselő. Mert leginkább már csak a Gondviselőben bíznak az emberek.

Én persze csak egy eltartott vagyok. (Lakik a házunkban egy nő, akiről azt suttogják az asszonyok a gangon, hogy kitartott. Most már legalább értem az igekötők közötti különbséget, amit az idén tanultunk az iskolában.) De azért eltartott létemre is látok ezt-azt.

Panaszkodnak például az orvosok, hogy bezárják a Lipótmezőt, és az összes ápolt utcára kerül. Ettől nem kell félni, szerintem. Ott van számukra egy sokkal nagyobb, alkalmasabb, tornyos épület a Duna-parton, ahol eddig is igen jól érezték magukat az ápoltak. Van ott hatalommániás, ideggyenge, üldözési mániás, kényszerképzetes, kleptomániás, néhány szenilis pszichopapa, szóval megtalálható a teljes választék. Ezt nem én állítom, ők mondják egymásról. A népnek meg választania kell közülük. Hát nem mondom, szép kis társaság ez a köztársaság!

Szerintem, kéne nekünk egy jó király. Az mindig bejön. Tessék megnézni, az angoloknál, spanyoloknál, norvégoknál, svédeknél, hollandoknál például van király. És milyen jól megy nekik! Van várunk, koronánk, miért ne lehetne királyunk is?

Van is rá jelöltem. Az apám például. Anyu szerint úgyis csak egész nap lógatja a lábát, nézi a meccset és issza a sört, úgy él, mint egy kiskirály. Egyszer nyugodtan kiporszívózhatna, nem esne le a korona a fejéről! Hát nem is tudom. Én láttam a Parlamentben a magyar koronát. Szerintem egy kiskirálynak az túl nagy. De nem számít, bevetetnénk belőle.

Már csak az udvartartást kellene megszervezni. Ez nálunk ugyanis nagy gond. Mindig vita van, hogy ki söpörjön. Az alattunk lakók lennének az alattvalók, mert eléggé alávalók. Mindig bömböltetik a tévét, és állandóan káposztát főznek, amit utálok. Először tehát a káposztafőzést kellene betiltania az új királynak, vagy lecseréltethetné tökre. Úgy hívhatnák ezután, hogy tök király.

És akkor én lehetnék a legkisebbik királyfi, és elmehetnék szerencsét próbálni. Mindenkit, aki szembejön, öreganyámnak szólítanék. Egyszer csak bejön!

Erről álmodozom mostanság. Biztos a hőség teszi. Az emberek már minden felesleges ruhadarabot levetnek magukról a nagy melegben. Sőt, a nők még a nem feleslegeset is. Tekergeti is a nyakát az autóban apu eleget! (Érdekes, hogy a mutogatós bácsikat üldözik a rendőrök, de a mutogatós néniket nem. Ki érti ezt?) Mindenesetre a szélsőséges időjárásra tekintettel anyu kénytelen volt hűségriadót elrendelni. Második fokozatot. Ebben benne van két új nyári ruha (érdekes: minél rövidebb, annál drágább), egy pár (darab) szandál, egy kozmetikus, egy fodrász és egy szatyor új krém, amit mind magára ken, hogy fényesebb legyen. Ezek csak megelőző intézkedések, de jó sokba kerülnek. Költségvetésileg.

A héten én is hőmérsékletrekordot döntöttem. Illetve fordítva, a hőmérsékletrekord döntött meg engem. Olyan lázas voltam, hogy megbugygyant a higany a hőmérőben. Még az Algopyrin se vitte le a lázamat, pedig receptre vettük. Fél éjszaka ücsörögtem egy kád hideg vízben. Na, az végül használt.

Lehet, hogy ez a megoldás az ország ügyeire is? Talán megszűnne ez a lázas állapot, ha elköltöznénk egy nagy, jeges tenger mellé.