A dimetilfurán jobb mint az etanol

Amerikai kutatók olyan eljárást fejlesztettek ki bioüzemanyag gyártására, amely jóval gazdaságosabb az eddigi módszereknél. A Nature című tudományos lap beszámolója szerint a 2,5-dimetilfurán a neve annak az új üzemanyagnak, amely az eddig favorizált etanollal szemben számos előnyt mutat.

Az egyik ezek közül a nagyobb energiasűrűség, ugyanis egy liter az új folyadékból körülbelül negyven százalékkal több energiát tartalmaz annál az alkoholnál, amelyet Brazíliában és Svédországban már gépkocsi hajtóanyagként árusítanak. Ezen kívül a dimetilfurán nem von el vizet a környezetéből, és az etanolhoz képest lassabban is párolog.

Az új módszernek köszönhetően az üzemanyag előállítása egyszerűsödhet. A kutatók a biomasszából, ami kukorica vagy cukornád is lehet, enzimek segítségével fruktózzá alakítják a glukózt. Hasonló lépés egyébként az etanol gyártási eljárásában is van. A második fázisban a fruktózból létrehozzák a hidroximetilfurfuralnak (HMF) nevezett anyagot, míg a harmadik lépésben fémkatalizátorokat használnak, hogy a HMF-ből előálltsák a dimetilfuránt.

A háromlépcsős eljárással a bioüzemanyagot kisebb energiafelhasználással tudják gyártani, ráadásul jóval gyorsabban, mint az etanolt - állítják a tudósok. Az már az egyéb körülményektől függ, vajon a hajtóanyag végül valóban piaci sikert arat-e, vagy sem - írja Lanny Schmidt und Paul Dauenhauer. Hátra vannak még ugyanis azok a vizsgálatok, amelyek az anyag környezeti hatásait és az emberi egészségre való hatását elemzik, olvasható a Nature internetes kiadásában.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.