De nem ám csak úgy, átabotában, hanem szemvillanás alatt négy-öt súlyos pofont is elhelyezve önnön orcáján, majd amikor ezzel is megvan, mintha mi sem történt volna, búcsúzik, és a sapkáját visszatéve eltűnik a tömeg sűrűjében.

Na most, szeretném hangsúlyozni, hogy ez az ember teljesen normális, és a deutsch-füri értelmezésben egyáltalán nem idegbeteg. Az első pofon után például nem borult el az agya, nem ütött vissza, mint ahogyan mi tennénk hasonló helyzetben, s a rendezőknek sem kellett szétválasztaniuk őt. Az embernek határozottan az volt az érzése, hogy nem először pofozza fel saját magát, afféle rituális önpofozás volt ez, a magyar lét egy magasabb rendű formája, ha ugyan nem egyenesen a Nirvána.

Érthető. Vegyük észre, hogy a magyar forradalom és szabadságharc holtpontra jutott. Már hetek óta alig látni valamirevaló demonstrációt, azokon is maximum másfél tucat ember jelenik meg; jellemző, hogy a magyarság legkiválóbbjai már Bécsbe járnak megdönteni a magyar kormányt. Rendőri attakról alig érkezik hír, ami azért baj, mert ha valaki hadtörténeti aspektusból vizsgálja a tavaly szeptember óta eltelt időszakot, akkor azt kell megállapítania, hogy a most zajló magyar forradalom és szabadságharc teljesen egyedi a honi, de a világ hasonló megmozdulásai között: egyetlen célja és értelme nem az, hogy csapást mérjen az ellenségre, netán legyőzze, hanem hogy a magyar szabadságharcos csapásokat kapjon, lehetőleg fotogén sérüléseket, s a végén mindenképpen a Gyorskocsi utcában kössön ki, mert ez minden forradalom szubsztanciája.

Ha azonban a rendőrség nem partner ebben, s teszem azt, az Olaszliszka felé vezető úton kizárólag csak igazoltat, ellenben nem vonszolja végig a delikvenst az aszfalton, azaz semmi érdemleges nem történik, akkor a permanens magyar szabadságharc kontinuitása megszakad, a szabadságharcos tudatában űr keletkezik, amit előbb-utóbb ki kell tölteni. Azért forszírozom ezt, mert a rendőrségnek, de ugyanígy a lakosságnak, s különösen az emberi és szabadságjogok védőinek fel kell készülniük arra, hogy mire lehullanak ősszel a levelek, a szabadságharc olyan stádiumba jut, amikor a Kossuth tér és környéke némiképp átalakul városképileg, s igaz magyarok fogják ütlegelni saját magukat, önnön kezükből kicsavarni az árpádsávos zászlót, s fordítják maguk ellen a vízágyút, hogy aztán, mire elcsendesedik a környék, egy utolsó rohammal elfoglalják a Gyorskocsi utca összes priccsét.

Kérdés azonban, hogy fel vannak-e készülve erre az erőszakszervezetek. Hol van az a pont például, amikor egy önnönmagát cipóra pofozó békés tüntetőt látva közbe kell lépnie a rendőrségnek, és milyen eszközökkel: szabad-e, teszem azt, fizikai erőszakot alkalmazni egy önnön fejét laposra verő békés tüntetővel szemben?

Ami pedig a kockás inges embert illeti, kíváncsian várom, hogy melyik honlapon vagy újságban lesz először hősnek, mártírnak, igaz hazafinak aposztrofálva, elvégre a küldetését maradéktalanul teljesítette, hiszen minden kétséget kizáróan meg lett pofozva. S csakugyan: ha DNS-vizsgálatnak vetnék alá a hatóságok, minden bizonnyal találnának rajta önmagától származó maradványokat.