Áldásos bizonytalanság

Továbbra is rendezetlen marad a Kaszpi-tenger státusa, miután az olajkészletekben gazdag beltenger körüli öt ország külügyminiszterének e heti teheráni találkozóján nem született megállapodás a területi kérdésekről. A megegyezés esélyét csökkenti az is, hogy az érintett országok közül Iránnak és Oroszországnak is megfelel az exlex állapot.

- Megállapodás híján nehezen képzelhető el Vlagyimir Putyin teheráni látogatása, amelyet hosszú ideje halogatnak - mondta lapunknak az orosz-iráni parlamentközi munkacsoport oroszországi főtanácsadója, Radzsab Szafarov.

Bár Szafarov szerint fontos a jó orosz-iráni viszony, Moszkvának arra is ügyelnie kell, hogy ne tűnjön a Nyugattal szemben álló Teherán támogatójának. Ezzel hozható összefüggésbe, hogy az orosz részvétellel épülő busehri atomerőmű átadása egyre húzódik, és vele együtt a fűtőanyag eljuttatása is. Az orosz fél arra hivatkozik, hogy Irán nem teljesítette fizetési kötelezettségeit, bár a tanácsadó szerint komolytalan feltételezés, hogy Irán - amely az idén további 1,3 milliárd dollárt különített el az atomerőmű-programra - ne tudná kifizetni a kérdéses 25 millió dolláros összeget.

- Moszkvának már nem olyan nagy üzlet az iráni atomerőmű egymilliárd dollárért, mint amilyen fontos a jó viszony a Nyugattal - mondta ugyanakkor Malasenko. Az elemző hozzátette, hogy Oroszországnak nem érdeke egy újabb atomhatalom megjelenése, bár Irán hangsúlyozza, hogy atomprogramja polgári célú. Szafarov szerint azonban Irán önmaga is már két-három éven belül képes lesz a működtetéshez szükséges mennyiségű urán dúsítására.

A Kaszpi-kérdés nem választható el a többi problémától, így rendezése sem tűnik önállóan megoldhatónak. Igaz, Szafarov elismerte, hogy rövid távon a rendezetlen státus Teheránnak és Moszkvának is megfelelhet. Ez ugyanis lehetetlenné teszi, hogy megjelenjenek a NATO erői a Nyugattal katonai téren együttműködésre késznek mutatkozó Kazahsztán és Azerbajdzsán felségvizein.

(Ennek garanciájaként Moszkva egy közös flotta létrehozását javasolja, megtiltva egyúttal a beltengerrel nem határos országok katonai jelenlétét. Az ötletet Irán támogatja.) Másrészt a rendezetlen státus erősíti a bizonytalanságot a Nabucco kontra Kék áramlat stratégiai gázvezeték-párbaj kérdésében.

Kétségessé, bizonytalanná teszi a Kaszpi-tengeren keresztül húzódó, a Nabucco rendszerhez csatlakozó gázvezeték építésének az EU és az Egyesült Államok által támogatott terveit is. Így csökkenti Azerbajdzsán, Türkmenisztán és Kazahsztán mozgásterét az energiahordozók exportjában. Ez ugyancsak Moszkva érdekeinek kedvez.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.