Huzavonák a nyitrai tanú körül

Vonakodik a rendőrségen tanúvallomást tenni Zdenko K. nyitrai férfi, aki e hét elején azt nyilatkozta a TA 3 pozsonyi hírtelevíziónak, hogy Malina Hedviget tavaly augusztus 25-én valóban bántalmazták, s ő ismeri az egyik tettest is.

– Én ezt az információt közvetlenül az édesanyjától tudom, aki többször panaszkodott nekem arról, hogy az újságokban tavaly közzé tett fantomkép alapján  Róbertet, a fiát gyanúsítják a barátai a nyitrai egyetemista leány bántalmazásával. Ennyit tudok, ezért nincs mit mondanom a rendőrségnek – nyilatkozta a Markíza kereskedelmi tévének.

Egyelőre nincs is olyan szerv, amely beidézhetné őt. Ugyanis Jaroslav Macek, a Nyitra megyei ügyészség szóvivője lapunk érdeklődésére elmondta, hogy Roman Kvasnica, a csallóközi származású egyetemista leány védőügyvédje néhány hete beadványában ebben az ügyben elfogultnak tartotta az összes nyitrai nyomozót és az ügyészt. Ezért azt kérte, hogy a további eljárást Szlovákia legfőbb ügyésze felügyelje. – Ameddig Dobroslav Trnka nem válaszol erre a beadványra, addig mi nem léphetünk – közölte a szóvivő.

Martin Korch, az országos rendőrfőkapitányság szóvivője viszont arról tájékoztatta lapunkat, hogy feltehetően nem hallgatják ki, hanem csupán meghallgatják a beidézett Zdenko K. vallomását és majd csak ezután döntenek a további lépésről. Ezt az eljárást viszont a védőügyvéd furcsállja, mert szerinte mindenképpen tanúként kellene kihallgatni a nyitrai férfit. – Egyúttal pedig fontos lenne újra ellenőrizni Robert B. állítólagos bombabiztos alibijét is – nyialtkozta Roman Kvasnica, aki írásban kérte a nyitrai rendőröktől, hogy ő is részt vehessen a tanú kihallgatásán. Választ még nem kapott.(pozsonyi tudósítónktól)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.