Újrafelhasználhatóan épít?

Az új mottó, mely így hangzik: "Építkezzen időtállóan!", kimondja, hogy az épületek létesítésénél a következő generáció ökológiai, gazdasági és szociális igényeit sokkal inkább figyelembe kell vennünk.

Az ökológia kívánalmainak megfelelő építkezéshez olyan környezetbarát és egészségünkkel összeegyeztethető anyagokat kell felhasználnunk, amelyek a természetben bőségesen a rendelkezésünkre állnak, regenerálhatók, és később legalább egyszer újrahasznosíthatók. Ezek után például a hungarocell használata igencsak meggondolandó. Igaz, hogy jó szigetelő és olcsó is, de miből állítják elő? Kőolajból, ami nem megújuló nyersanyag. Használaton kívül helyezésnél új problémával szembesít bennünket: a természetben le nem bomló, környezetszennyező vegyi szemétként kell tárolnunk.

Az építőanyagok újrafelhasználhatóságát viseli a szívén Axel Leroy is, akinek Bau-Medien-Zentrum in Düren 2005 elnevezésű építőanyag-kiállítását az ENSZ is kitüntette. Végtére is a házak nem tartanak örökké. De mi lesz azután? Mi történik a 600 tonna anyaggal, ami egyetlen családi ház lebontásakor keletkezik? A szemétlerakók már sok helyen a kapacitásuk végénél járnak.

Természetesen minden építkező először a pénztárcájára gondol, hisz köztudott: az újrafelhasználható anyagok ára magas. Egy igazi tartóssági mutatónak olyan következményeket (mint például a környezetkárosító anyagok megszüntetése) kell meghatároznia, amelyeket mi most még a következő generációkra hárítunk. Ezért fel kell készülnünk felelősségteljesen tervezni, a negatív hatásokat környezetkímélő anyagokkal elkerülni. Minél előbb, annál jobb...

Ilyen egy jól szigetelt ház - elfelezve...
Ilyen egy jól szigetelt ház - elfelezve...
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.