Az el nem integetett szemét

Tegnap megkezdődött annak a több mint 350 tonna szemétnek a Németországba szállítása, amelyet az elmúlt év végén illegálisan helyeztek el a Komárom-Esztergom megyei Ácson.

Az egykori ácsi cukorgyár területén lévő Bazax Kft. telephelyén bezárt kapu és fekete ruhába öltözött biztonsági emberek fogadtak. Aztán nyílt a kapu, s mire a földszintes irodaépülethez értünk, már jött is elénk a cég vezetője, Czakó Ignác.

- Ha a rakodásra kíváncsiak - mondta -, a kollégám a helyszínre kíséri önöket. Az első kamion útba indítására Fodor Gábor miniszter urat is várjuk.

Az irodától mintegy száz méterre, egy fedett tároló előtt állt a jármű, amelyre villás targoncával emelték föl egymás után a bálákat. Rövid idő elteltével megérkezett a környezetvédelmi miniszter, Erdei György államtitkár és Filotás Ildikó, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség igazgatójának társaságában.

- Az összesen 4100 tonna hulladéknak a feladónál van a helye - mondta Fodor Gábor. - A nemzetközi jogi egyezmények is így írják ezt elő.

A miniszter elmondta: a bálákat Bajorországból és Baden-Württemberg tartományból hozták hozzánk, és sikerült elérni, hogy a németek a szemét több mint feléért felelősséget vállaltak - ezért megkezdődhet a visszaszállítás. Német költségen, Németországban semmisítik meg a hulladékot.

- Reméljük - fogalmazott a miniszter -, hogy mire a most megkezdett szállítások befejeződnek, addigra el tudjuk érni, hogy a még vitatott mennyiség is visszakerüljön a feladóhoz.

Filotás Ildikó azt mondta: az Ácsra érkezett több mint 350 tonna szemét szállítása június 27-én fejeződik be. Hozzátette: a jövő héten derül ki, hogy a következő helyszínre, a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsára mikor érkezik az első kamion. Innen 180 tonnát szállítanak el. Ezután a Kunbaján lévő, összesen 1250 tonna hulladék következik.

Czakó Ignác, az illegális szemétszállítás miatt februárban - nem jogerősen - elmarasztalt Bazax ügyvezetője kérdésünkre elmondta: cége kifejezetten hulladéktárolással, válogatással és feldolgozással foglalkozik. A szétválogatás után a műanyagot és az elektronikai hulladékot tovább értékesítik. Üzleti partnereik között cementgyárak, hulladékégetők és egyéb feldolgozók vannak.

- Összesen 2500 tonna hulladék szállítására kötöttünk tavaly szerződést egy baden-württembergi céggel. A német partnerek azonban nem a szerződésben szereplő szemetet hozták ide, hanem olyat, amelynek tárolására nem rendelkezünk engedéllyel. Amikor ezt észrevettük, már itt volt 350 tonna hulladék. Ezek után a többi kamiont nem fogadtuk, visszafordítottuk őket Németországba. A céget jelentős veszteség érte ennek következtében, nem tehetünk mást: pereljük a német vállalatot.

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség februárban 13 millió 540 ezer forintos bírsággal sújtotta a Bazax Kft.-t. A határozat szerint - amelyet a társaság megfellebbezett - a cégnek sem a hulladék behozatalára, sem annak a kezelésére nem volt engedélye.

A zöldhatóságok eddig öszszesen hetvenmillió forint bírságot vetettek ki az illegális hulladékszállításban érdekelt magyar cégekre, de még további szankciók is várhatók.

Időközben megtelt a kamion. A rakományt ponyvával fedték be, és a hátuljára felkerült a felirat: "Vissza a feladónak". Útnak indult az első 22 tonna bálázott szemét Baden-Württemberg felé.

Senki nem integetett utána.

Ácson késõn vették észre, hogy másféle szemetet rendeltek - de most már nem az övék
Ácson késõn vették észre, hogy másféle szemetet rendeltek - de most már nem az övék
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.