Bush újra megvétózta az őssejtkutatási törvényjavaslatot

George Bush amerikai elnök ismét megvétózta az őssejtkutatás szövetségi finanszírozását támogató kongresszusi kezdeményezést - jelentette a CNN hírtelevízió.

Bush már a hónap elején jelezte, hogy megvétózza a demokrata többségű washingtoni képviselőház által június 8-án, a szenátus által pedig még áprilisban jóváhagyott kezdeményezést. A javaslat célja az volt, hogy feloldják az embrionális őssejtkutatás szövetségi finanszírozásának korlátozásait.

Bush - aki elnöksége alatt harmadízben használta vétójogát - tavaly ugyancsak megakadályozta egy hasonló szövetségi jogszabály törvényerőre emelkedését. Az elnöki vétó "felülírásához" kétharmados többségre volna szükség a képviselőházban és a szenátusban, amely nyilvánvalóan nincs meg.

Az elnök - aki 2001. augusztus 9-én úgy rendelkezett, hogy szövetségi finanszírozással nem támogathatók az embrionális őssejtkutatások - a mostani vétóval egyidejűleg szorgalmazta: a tudósok az őssejtek kinyerésére keressenek új módszereket, olyanokat, amelyekkel nem tesznek kárt embriókban.

A Fehér Ház közleménye szerint az embrionális őssejtkutatás az emberi magzatok szándékos megsemmisítését jelenti, és Bush "nem járul hozzá, hogy az adófizetők pénzéből ezt támogassák (...) nem hajlandó átlépni ezt az erkölcsi határt".

A tudomány az őssejtkutatástól áttörést remél az Alzheimer-kór, a cukorbetegség és más súlyos betegségek gyógyításában. Az elnök újabb elutasítását bírálók azzal is érveltek, hogy az amerikaiak több mint 60 százaléka támogatná az embrionális őssejtkutatásokat. A kutatások ellenzői viszont az abortuszhoz hasonlítják az embrionális őssejtkutatást, gyilkosságot emlegetve. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.