Bíróságon végzi a lakópark

Több zöldszervezet és kétezer lakó tiltakozása ellenére a csepeli Királyerdőben felépülhet a nagy vitát kiváltó lakópark. A beruházás ellen már több ízben tüntetők még ezen a héten bíróságon támadják meg az elvi építési engedélyt, kérve a beruházás felfüggesztését.

Nem csillapodnak a kedélyek a csepeli Királyerdőben, az egykori napközis tábor területére tervezett 180 lakásos, hatszintes lakópark felépítése körül. A Népszabadságban már többször ismertetett, s minden jel szerint a bíróságon végződő ügy olyannyira viharossá vált, hogy tegnapra rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze Tóth Mihály (MSZP) polgármester. A beruházást ellenzőket kétezer szimpatizáns aláírásával támogatja. Az ügyüket felkaroló Fidesz-KDNP kezdeményezésére megtartott keddi vitafórum azonban nem maradt politikamentes. Miközben a vendégsorokban helyet foglalók a Ráckevei-Duna-ág zöldterületeit, a sport- és kirándulóhelyüket megvédő megoldást vártak a képviselőktől, a kormánypárti többség és az ellenzék kölcsönösen politikai színjátékkal vádolta egymást. Végül győzött a szocialista túlsúly, s a testület leszavazta a lakók kérésével egybecsengő fideszes javaslatokat. A királyerdei részre nem rendelnek el változtatási tilalmat, a spanyol érdekeltségű Ibisa Kft. pedig felépítheti a sokak szerint a gépkocsiforgalmat is jelentősen megnövelő lakóparkot.

Az viszont egyelőre bizonytalan, a parttól milyen távolságra, s milyen magasságú házakat húzhat fel a befektető. A polgármester lapunknak korábban úgy nyilatkozott: a 2,5 kilométer hosszúságú partszakaszból mindössze 120 métert érint a lakópark, kerítése pedig a parttól 15 méterrel beljebb húzódik majd. Ám az időközben a Csepeliek a Zöld Kis-Duna-partért nevű civil szervezetbe tömörült protestálók továbbra is kételkednek. Annak ellenére folytatják küzdelmüket, hogy a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal jóváhagyta a kerület által kiadott elvi építési engedélyt, igaz, kikötésekkel. Ezért valamelyest reménykeltő lehet a lakók számára, hogy a hivatal a parttól számított 40 méteres távolságon belül megtiltja a hatszintes magasságot. Az önkormányzatnak a leendő építési engedélyt így kell kiadnia, bekérve a szakhatóságok hozzájárulását is.

Ha mást nem, a tiltakozóknak tehát legalább az eredeti tervek módosítását sikerül elérniük. Erre egyébként az önkormányzat is hajlandóságot mutat, Tóth Mihály lapunknak ezt már korábban előrevetítette. Elismerte, vannak ugyan kibékíthetetlen ellentétek, de mint mondta, folyamatosan egyeztetnek a beruházóval, hogy a lakópark a lehető legkevesebb érdeksérelmet okozza.

A lakók a szóbeszédek alapján attól is komolyan tartanak, hogy ez a lakópark nem a végállomás: állításuk szerint a beruházó már korábban tudatta velük, hogy egészen a Molnár-szigeti révig terjedő partszakaszt beépítik. Ám hogy erről szó sem lehet, azt tegnap határozatban rögzítette a képviselő-testület. Mint azt az előterjesztő, Gergely István (MSZP), a környezetvédelmi bizottság elnöke kérdésünkre elmondta, a városrendezési szabályzat építést tiltó módosítása egy demonstratív szándéknyilatkozat az önkormányzat részéről.

Kanyik Csaba, a tiltakozók újdonsült civil szervezetének elnöke lapunknak elmondta, újra a közigazgatási hivatalhoz fordulnak. Szeretnék ugyanis megtudni, a kerület elküldte-e törvényességi észrevételezésre a szóban forgó terület övezeti átsorolásáról szóló 2004-es határozatát. A civil szervezet emellett bíróságon támadja meg a lakópark elvi építési engedélyét, s kéri a kivitelezés felfüggesztését.

A tegnapi testületi ülésen ismertették a Levegő Munkacsoport és a Csepeli Zöld Kör Egyesület állásfoglalásait is, mindkét szervezet határozottan ellenzi a beruházást. Utóbbi arra hívja fel a figyelmet, a Ráckevei-Duna-ág része a Natura 2000 hálózatnak, s mint ilyen, kiemelt jelentőségű, különleges természet-megőrzési területnek számít, melyet az EU irányelve szabályoz. A Levegő Munkacsoport is a lakópark-tervek elvetésére szólít fel. Egyúttal kezdeményezi a fővárosnál, hogy a készülő keretszabályozásban a Csepel-sziget a többi védett dunai szigettel azonos védelemben részesüljön. Jelenleg ugyanis a vonatkozó előírás a "Csepel-sziget kivételével" kifejezést tartalmazza.

Bíróság dönt majd, hogy maradhat-e az idilli állapot a parton
Bíróság dönt majd, hogy maradhat-e az idilli állapot a parton
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.