Indul az újabb kör: társadalmi egyeztetés húsz pályázatról

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a napokban társadalmi egyeztetésre bocsátott húsz, júliusban induló pályázati konstrukciót. Az ügynökség a pályázatok összefoglalóit honlapján is közzéteszi (www.nfu.gov.hu). Az ott megadott címen bárki javaslattal élhet vagy véleményt mondhat.

A július közepén meghirdetendő pályázatok a gazdaságfejlesztést és a területi kiegyenlítődést szolgálják. Mindkét célnak eleget tesz majd az a kiírás, amelynek keretében a hátrányos helyzetű kistérségekben induló vállalkozások komplex technológiai beruházásai a költségek 30 százalékáig támogatásban részesülhetnek. A keret 3,3 milliárd forint. Feltétel, hogy a támogatott beruházás hozzon létre munkalehetőséget a térségben, és járuljon hozzá felzárkózásához. Az unió átlagos fejlettségét el nem érő konvergenciarégiókban 2,2 milliárd forint pályázható nemzetközi szolgáltató központok létrehozására, illetve fejlesztésére. A keretöszszeg 5-8 regionális szolgáltató központ forrásigényét elégítheti ki, szintén 30 százalékos támogatási mérték mellett. A gazdaságfejlesztési program júliusi pályázati kiírásai 1,6 milliárd forinttal támogatják a vállalati "folyamatmenedzsment" hatékonyságának növelését szolgáló informatikai fejlesztéseket, míg e-kereskedelemre és egyéb e-szolgáltatások bevezetésére 1,3 milliárd forint uniós forrást igényelhetnek gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, kamarák és más érdekképviseletek. Mindkét pályázat esetében 3-20 millió forint támogatás kapható, a költségek legfeljebb ötven százaléka erejéig. A hazai kkv-szektor számára a minőségi és környezetszabványok, valamint egyéb irányítási rendszerek bevezetését egymilliárd forint keretből támogatják. Az ismertetett öt konstrukció tükörpályázatát Magyarország legfejlettebb régiójában, Közép-Magyarországon is meghirdetik, mintegy ötmilliárdos vissza nem térítendő forrást biztosítva a vállalkozóknak a 2007/2008-as kétéves periódusra.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.