- Hiába hívtam a mobilján...

- Nem csoda, vasárnap, a Komjádiban elázott.

- Váratlanul érte, hogy ruhástul kell a medencébe ugrania?

- Az ember ilyenkor már csak babonából sem készülődik. Nem számol, nem kalkulál, csak átadja magát a semmihez sem hasonlítható érzésnek.

- A negyedik meccs előtt 2:1-re vezettek a Honvéd ellen a három győzelemig tartó döntőben, aztán - a végül is utolsó találkozón - sokáig ember meg nem mondhatta, mi lesz a vége. Mikor érezte, hogy megvan?

- Amikor már megvolt. Na jó, tizenhat másodperccel a lefújás előtt, 10:9-es vezetésünknél, miután Nagy Viktor bravúrral hárította Fodor Rajmund lövését, erősen bizakodni kezdtem.

- Nem siette el.

- Csodálkozik? Megedződtem tizennyolc év alatt. Annyi balszerencsén, bánaton, keserűségen és tehetetlen dühön vagyok túl, hogy rendkívül óvatossá váltam. De végre sikerült, és ez a legfontosabb.

- Miért éppen most, miért pont ennek a csapatnak?

- Mert szellemiségében és tudásában is ez az elmúlt időszak legjobb Vasasa. Huszonkét év a társaság átlagéletkora, de vén rókákat megszégyenítő rutinnal játszottak a srácok, és a legnehezebb pillanatokban is tudták, mi a dolguk. Amikor megsérült Steinmetz Ádám és Varga Dénes, nem azon sopánkodtak, hogy most mi lesz, hanem arra keresték a választ, miként tudnak úrrá lenni a helyzeten. Pedig a mostanáig sorozatban hatszor győztes ellenfelet - szerintem minden idők legjobb Honvédját - nyolc olimpiai bajnok erősítette.

- El is volt keseredve a túloldal rendesen; látta?

- Hát persze. És arra gondoltam, milyen fantasztikus a sport, amely az ellentétes érzelmeket ennyire plasztikusan képes megjeleníteni. Nincs mese, az egyik fél számára a sorozatos sikerek után a sikertelenség szinte elviselhetetlen, míg a másiknak a sorozatos sikertelenséget követően a siker felejthetetlen.

- Oda a fátum?

- Hallottam ezt a kifejezést majd' két évtizeden át eleget, úgyhogy ha lehet, most hagyjuk. Maradjunk annyiban, hogy noha elkönyveltek bennünket ezüstcsapatnak, mindvégig képesek voltunk megőrizni helyünket a legszűkebb élvonalban. Mi több - a klub vezetésével és a szponzorokkal közösen -, működőképes szakosztálymodellt alakítottunk ki, olyat, amely a mai magyar sportban már-már különlegességszámba megy. Erre majdnem olyan büszke vagyok, mint az aranyra.

- Visszatérve a süket telefonra: azt hittem, még alszik az átmulatott éjszaka után...

- Mulatás volt, alvás nem. Egy budai kerthelyiségben ünnepeltünk, méghozzá úgy, hogy egy kivetítőn újra megnéztük a mindent eldöntő meccset. Képzelheti...

- Meddig tartott a buli?

- A többségnek hajnali kettőig, nekem kicsit tovább. Ahogyan 1989-ben - még játékosként - kíváncsi voltam, mit írnak a lapok a bajnokcsapatunkról, most is izgatott a dolog. Úgyhogy megvártam, míg nyitnak az újságosok.

Fürdés a boldogságban