Gripen szállt át a patkó felett

Úgy tűnik, felpörög a Gripen-ügy, az eddigi "repülős" politikai szócsatákat most tettek váltják fel.

- A kabinet szerdai ülésén, saját hatáskörben vizsgálatot kezdeményez, amely azt kutatja, hogy milyen szerepet játszottak az Orbán-kormány különböző szervei a 2001-es Gripen-beszerzések kapcsán - jelentette be az Országgyűlés ülésén Szekeres Imre.

A honvédelmi miniszter szerint a kabinet egy másik - ezzel párhuzamos - vizsgálatot is szívesen venne, így szorgalmazza, hogy parlamenti vizsgálóbizottság tekintse át a Gripen-ügyet - a politikai döntéshozataltól a szerződéskötés előkészítésén át a vásárlásig. Az MSZP-frakció támogatta Szekeres felvetését (nem csoda, korábban már bejelentették, hogy kezdeményezik egy ilyen bizottság fölállítását - a szerk.), s az SZDSZ sem szándékszik megakadályozni a vizsgálóbizottság felállítását.

Arra, hogy Gripen-ügyben egy ilyen grémiumra van szükség, először a Fidesz ébredt rá - így reagált minderre Lázár János. A honvédelmi és rendőrségi bizottság fideszes elnöke mindenesetre tágítaná a vizsgálódás körét, s górcső alá venné azt, miért módosította a vadászgépkontraktust a Medgyessy-kormány.

Konszenzus a haderőfejlesztésben

Konszenzus van a haderőfejlesztés terén a parlamenti pártok között, az erre vonatkozó döntések egyetértéssel születnek - mondta a honvédelmi miniszter tegnap a Magyar Atlanti Tanács konferenciáján. Szekeres Imre megerősítette: a kormány honvédelmi stratégiájának egyik alappillére, hogy készüljünk fel egy új biztonságpolitikai fenyegetettségre, a terrorcselekmények, a gazdasági befolyásolás, az erővel való visszaélés veszélyeire. Ez a jelenlegi helyzetben a haderő átalakítását, a szervezet működési módjának "átkomponálását", az ehhez szükséges haditechnika modernizálását, a missziós feladatokban való részvételhez szükséges feltételek megvalósításának biztosítását jelenti. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.