Államilag szervezett kartellek?
Az első kérdés az, hogy gazdasági tevékenységről van-e szó. Arról, hiszen jelenleg is gyógyító szolgáltatást kap a páciens, és azokat, akik azt nyújtják, ezért jelenleg is anyagi dotációban részesülnek.
Második kérdés: kik lennének a piaci szereplők? Az önálló orvos vagy az egészségügyi intézmény az eladó, a páciens a vevő, és ha klasszikus piacgazdaságról lenne szó, akkor a kezelés után a páciens kifizetné a szolgáltatás ellenértékét, és ezzel vége is lenne a piaci viszonynak. Vannak is ilyen országok, csak épp a kezelés ellenértékét (illetve annak jelentős részét) a beteg viszszaigényelheti attól a biztosítótól, amelyikkel betegbiztosítási szerződést kötött, és amelynek folyamatosan fizeti a biztosítási díjat. Ezt a rendszert tenné általánossá a jelenlegi kormány, ami azonban nem olyan organikus módon jönne létre, mint pl. az USA-ban, hanem művi úton, egy csapásra, felülről alakítanák ki. Mégpedig úgy, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) helyett vagy mellett több biztosító kezébe adnák a nemzeti jövedelemnek az egészségügyre fordítandó teljes (vagy csak nagyobb?) részét, így csak azok vásárolhatnák meg a szolgáltatásokat a betegek részére. Emiatt a betegek számára megszűnne a jelenlegi (eléggé) szabad választási lehetőség orvosok és intézetek között, mert kizárólag biztosítójukon keresztül tudnák igénybe venni a szolgáltatásokat.
Versenyjogi kategóriák szerint tehát a reform után nem a páciensek képeznék a "vevői oldalt", hanem az egymással - úgymond - vetélkedő biztosítók. Továbbra is a szolgáltatásokat nyújtó intézmények lennének az "eladók", de számukra a releváns piac már nem az a betegkör lenne, amelyiket eddig elértek, hanem a biztosítók. Ennek következtében rögtön kétfelé szakadnának a piaci viszonyok, és versenyjogilag nézve kialakulna egy biztosító-intézmény piac és ezzel párhuzamosan egy biztosító-beteg piac.
Még nem vehető ki tisztán, hogyan fogják kialakítani e két, egymással összefüggő piaci szféra viszonyát, de vannak arra utaló jelzések, hogy nem minden biztosító számára lenne szabad a vásár, mert csak egy szűkített körrel kíván megállapodni a kormány. Ez európai versenyjogi szempontból aggályos is lehet, hiszen ha tiszta piaci viszonyokat vezetnek be, akkor itt elvben minden arra alkalmas európai biztosító számára esélyt kell adni a belépésre. És nemcsak az indulásnál, hanem később is. Mert ha nem, akkor esetleg államilag szervezett kartellnek is tekinthetik a dolgot a kívülmaradók.
Nem tűnik tiszta piaci megoldásnak az sem, hogy az egészségbiztosítási hozzájárulást a munkáltatóknak és az önálló keresettel rendelkezőknek egy olyan egészségbiztosítási pénztárba kell kötelező módon átutalniuk, ahonnan annak legnagyobb része a magánvállalkozásnak számító biztosítókhoz kerül, ám nem fizetés esetén az állam továbbra is fenntartja a járulékok közadók módjára történő behajtásának jogát. Kérdés, nem teszi-e kifogás tárgyává az Európai Bizottság egy ilyen piacidegen eszköz bevetését. Amit a Római Szerződés 86. cikke szerint a vállalkozásoknak biztosítható különleges és kizárólagos jogokra hivatkozással kellene legitimáltatnia a magyar kormánynak. Ilyen esetekben a kivételesnek minősített helyzet csak olyan mértékben és addig tartható fenn, amíg a körülmények azt feltétlenül szükségessé teszik (ezt szigorúan értelmezik), és minden egyéb vonatkozásban a tilos megegyezésekkel (kartellekkel) szembeni fellépésről szóló 81. cikk és az erőfölénnyel való visszaélést tiltó 82. cikk szerint kell megítélni a piaci hatalommal bíró vállalkozások piaci magatartását. Az ilyen fellépéseket azonban már nem a kormánnyal, hanem közvetlenül a konkrét piaci szereplőkkel szemben foganatosítja az EU bizottsága. Ha vizsgálatuk igazolja a versenyjogi sérelmet, akkor a vállalkozások a sérelmezett magatartástól történő eltiltásra és jelentős bírságra számíthatnak. Esetünkben ezek lehetnek a biztosítók, de adott esetben az egészségügyi intézmények is.
Ha a biztosítók kedvező árakat alkudnak ki bizonyos kórházi ellátásokért, és a szerződésbe belekényszerült kórházak nem találják meg számításaikat, erőfölénnyel való visszaélés (vagy esetleg kartellezés) miatt versenyfelügyeleti eljárást indíthatnak a biztosítók ellen. A fordított helyzet is életszerű: ha egy adott régióban egyetlen kiemelt kórház képes csak megfelelő szintű ellátást nyújtani, akkor az bizony erőfölényben lesz az ott élő betegeket képviselő biztosítókkal szemben, és ezt esetleg érvényesíti is szolgáltatásai árában (vagy elzárkózik a betegek fogadásától). Ha a mentő- és betegszállítók kedvező díjtarifákat akarnak elérni, nagyon óvatosan kell egyeztetniük, nehogy kartellvád érje őket. Ha a különböző diagnosztikai eszközöket működtető vállalkozások tisztességtelenül magas szinten állapítják meg a díjszabásukat, azért erőfölénnyel való visszaélésben marasztalhatók el (ha pedig egyeztetnek, akkor kartellt szerveztek). Stb. stb. Ráadásul, ahány részpiac, annyi lehetőség versenyjogi jogsértésre, így versenyjogi eljárás indítására. Intő figyelmeztetés a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006 decemberében hozott elmarasztaló határozata több biztosító és az autójavító-műhelyeket képviselő szakmai szervezet ellen a gépkocsik kötelező biztosításával kapcsolatos javítási munkák óradíjainak összehangolása miatt. A GVH úgy találta, hogy a kartelltilalomba ütköző megegyezésnek köszönhetően tudták 2004-2005-ben túl magasan tartani a káreseteknél alkalmazott szervizdíjakat, és emiatt csak úgy repültek a százmilliós, sőt milliárdos bírságok.
És most feltűnt egy újabb veszélyforrás: az Európai Bizottság célja megkönnyíteni a versenykorlátozások miatt kárt szenvedetteknek, hogy polgári peres úton érvényesíthessék kártérítési igényeiket. (A versenyhatóságok - tehát a GVH vagy az Európai Bizottság - ugyanis mint közigazgatási szervek csak bírságot vethetnek ki, kártérítést csak polgári bíróság állapíthat meg.) Mivel már készül a Fehér könyv, azaz a jogszabályt előkészítő anyag, és a tagállamok széles köre támogatja a változtatást, borítékolható, hogy a biztosítók magasabb biztosítási díjakkal akarnak majd védekezni a kártérítési kockázatok ellen.
Talán érdemes lenne még egyszer megfontolni, nem egyszerűbb-e ésszerűen megreformálni a létező "egybiztosítós" egészségellátó rendszert, mint keresztülverni a több-biztosítós modellt, mely valóságos keltető telepévé válhat a senki által sem kívánt versenyjogi ügyeknek. Nem azon kellene-e gondolkodni, hogy ha piacosítunk, akkor inkább e különlegesen fontos piac vevői oldalának valódi jogosultjai, a betegek váljanak valóságos piaci szereplőkké. Hogy a gyógyító intézmények rivalizálása és együttműködése - vagyis a tisztességesen zajló verseny - ne inkább közvetlenül az ő érdekeiket szolgálja, mint a mindenkinél jobb érdekérvényesítési lehetőségekkel rendelkező biztosítókét.
A szerző Versenyjogi szakértő,
