Még szép. A három győztes meccsig tartó bajnoki döntő harmadik mérkőzését az a Vasas várta 2:0-ás előnyről, amely 1989 óta tizenkét finálét veszített el - köztük mostani riválisával szemben kettőt is 2:0-ról -, s annak a Honvédnak a játékosai sorakoztak a másik oldalon, amely szériában hat elsőség után került (újra) pácközeli szituációba.

Ehhez képest alighogy elkezdődött a találkozó, a hazaiak centere, Bárány került ígéretes helyzetbe, s bár ő belebombázta a labdát Nagy Viktor kapusba, a honvédosok a folytatásban nemigen hibáztak. A "bajban ismerszik meg a jó csapat" jelige jegyében vezették akcióikat, miközben az angyalföldiek az ellenfél kapujának közelébe sem tudtak jutni. Eleinte csak erőtlennek és ötlettelennek látszott a vendégtársulat, később már kétségbeesettnek, ami az eredményjelzőre pillantva nem volt nagy csoda: másfél negyednyi játékot követően 7:0-ra vezetett a címvédő. Ha a Vasas keddi 9:1-es vezetésénél eltátottuk a szánkat, akkor most, a formát cserélő csapatok összecsapásán sem hagyhattuk csukva...

A piros-kékek jelentős fuldoklása közepette komoly meglepetést okozott, hogy Mátyás tizennégy perc elteltével megszerezte a "szépítő" gólt (7:1), a három nappal korábban nemkülönben vergődő vendéglátókat azonban nem rázta meg az intermezzo. Röviden: egyebek mellett Szívós két félpályás góljával úgy elverték az aranyérmek átvételének reményében érkezett vizitálókat, mint szódás a lovát (a harmadik játékrész végén 10:2, a mérkőzés lefújásakor 12:6 állt a nagytáblán). Szóljon, aki érti...

A trónfosztásos bajnokavatás tehát elmaradt, s noha vasárnap (Komjádi uszoda, 13 óra), vagy kedden még megeshet a nagy eset, a tegnap látottak nyomán az a harci helyzet, hogy már megint ott zizeg a bogár a fülben: vajon tizennyolc év után még mindig fátum ül a Vasason?

Nagy Viktor: Már megint benn van...