Békesi László: Gyurcsány pozíciója erősödhet az MSZP-ben

Békesi László közgazdász, a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere szerint "első benyomásra" az átalakítás legfőbb pozitívuma, hogy Gyurcsány Ferenc végre hozzányúlt a kormányához, amelyről az elmúlt időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy rosszul működik, képtelen a reformok összehangolására.

Békesi úgy látja: előnyős Kiss Péter kancelláriaminiszteri kinevezése, aki jó szervező hírében áll, és bőséges közigazgatási tapasztalattal bír, így javíthat a kormányzaton belüli látványos és nyilvánvaló koordinálatlanságon. Kiss kinevezése emellett a miniszterelnök pártbéli pozícióit is erősíti. Legalább ennyire jó döntésnek látszik - mondja Békesi -, hogy "a totálisan csődöt mondott" jogi kormányzati koordinációért Draskovics Tibor felel a jövőben, aki - tette hozzá - messze a legjobb szervező a kormányon belül, fegyelmezett, nagy munkabírású, és óriási közigazgatási tapasztalattal rendelkezik. Békesi szerint a harmadik pozitív eleme az átszervezésnek, hogy a fejlesztések egy kézbe kerültek Bajnai Gordon irányításával. A volt pénzügyminiszter úgy véli: az átalakítással a látványos kormányzati hibák csökkenhetnek, bár - teszi hozzá - ezektől még nem lesz sokkal ütőképesebb a kormány.(R. R.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.