A posztmodern másik kulcsszava, a patchwork (foltszerű) építkezés is megjelenik az egyéves születésnap tiszteletére tegnap bejelentett kormányátalakításnál. Látszólag nagy a mozgás, ismert foltok kerültek át a ruha egyik oldaláról a másikra, fentről le, kintről be - ám a jelleg nem változik.

A szabásminták ismerői azonban mondhatják, hogy foltkavarásnál azért több történt. Akár el lehet menni odáig is, hogy Gyurcsány ha nem is tett nagy mozdulatokat, átszabott mindent. Épp azokat az embereket vonja vissza, akiket ő hozott helyzetbe, a saját, közvetlen irányítása alá rendelt árnyékkabinetjét, az üzletemberekből lett politikusokat, akiket azért hozott be a rendszerbe, hogy kivegye a pártvilág befolyási övezetéből, lobbiköreiből, például az uniós fejlesztési pénzeket. Közülük most Bajnai Gordon miniszterként betagozódik a pártvilágtól aligha függetleníthető minisztériumi rendbe, miközben a fejlesztési ügynökség élén is megmarad, őrizve viszonylagos szabadságát. Az elbocsátott, majd visszahívott Draskovics Tibor viszont végképp elveszíti államreform-bizottságát, cserébe egy elhamarkodottan megszüntetett tisztség, a közigazgatási államtitkáré reinkarnálódik, igaz, csak személyében. Ő lesz a kormány közig. államtitkára, aki ismeri a fákat is, nem csak az erdőről van mondanivalója.

Kérdés, hogy vajon Gyurcsány Ferenc tényleg feladta-e kiskormányát, az uniós pénzekre és a reformok menetére vigyázó külön világát. Nem eshet-e meg velünk, hogy bár szemünk a gázpedálon, a lényeg valahol egészen máshol. Mert például egyszerűen csak le kellett csendesíteni, meg kellett nyerni a nép rokonszenvét veszni látó, ezért egyre feszültebb szocialistákat, más nem történt. S őket, mint már oly sokszor, megint az nyugtatja meg, ha Kiss Péter, a lassú víz, ismét partközelbe kerülhet, ha nincs kicsatornázva a legfontosabb medrekből. Ez is megtörtént hát.

Egyben az is, hogy a kormánykörökben fellelhető három legjobb szervező, Bajnai, Draskovics és Kiss operatívabb helyzetbe került, s ezzel a miniszterelnök kritikusainak is jelezheti, hogy hallgat a bírálatokra a kormányzati munkát illetően.

Nem lehet tudni, hogy a pártnak vagy Gurcsánynak tett gesztus, esetleg mindkettő, hogy Kiss ilyen nehéz helyzetben beállt Gyurcsány mögé, pedig kibekkelhette volna a még kritikusabb helyzetig, amikor már ő jön, ahogyan már 2004-ben is úgy volt, de nem úgy lett. Az is benne van az átalakításban, hogy ez nincs benne. Egy biztos: a kormányfő mindenkit megmozdított, akit meg kellett mozdítania - ügyelve arra, hogy senkit se mozdítson el. Tett gesztusokat az MSZP-nek, jelezte, hogy nem ragaszkodik már hozzá, hogy a kormányzati szabadság szokatlanul nagy átmérőjű köreivel vezéreljen, s egyben védje magát. És onnan is kapott támogatást.

A miniszterelnök ügyesen sakkozott a kormányátalakítással. Csakhogy mi köze mindennek bárki máshoz, mint a kormányzó emberekhez? Nem kell-e gyanakvással élnünk, amikor azt olvassuk például Kiss Pétertől, hogy "a miniszterelnök azzal a szándékkal rendezte át a kormányt, hogy erős lépéseket tudjunk tenni, és én ebbe szívesen beleálltam". Idegennek érzi az ember az olyan lépéseket, amelyekbe beleállnak. Nem lehet benne biztos, hogy mindez rá tartozik. Ahhoz az kéne, hogy a sebesség és a gyorsulás posztmodern alternatívája mellett megjelenjen a hagyományos kérdés, amely az irányra, illetve a vezetés minőségére is vonatkozik.

E tekintetben Gyurcsánynak van mire hivatkoznia. 2004 elején, Medgyessy sportminisztereként írta pártjának: lépni csak úgy lehet, ha ezt megelőzi egy nagyon erőteljes baloldali kritikai szakasza a mai közállapotoknak. Ez tudja elfogadtatni azt, hogy a helyzet tarthatatlan. Ha ezt megspóroljuk, és csak intézkedünk, akkor ellenfeleink megvernek minket a nyilvánosság előtt, mondván, intézkedéseink az idősek vagy a gyerekek ellen irányulnak.

Most ezt mondja az ellenfél, és nyerésre áll. És az állapotok bírálata itt már nem segít. Gyorsítani kell - nem mellékesen -, kormányozni. Gyurcsány ehhez most rendet tett a hátsó üléseken. De ki ül mellette?