A XVII. századi rettenetes hatású vallásháborúk láttán, amelyekben keresztények és keresztyének ontották egymás vérét, máig forgatott, zord állambölcseleti művében, úgy ítélte meg, hogy "az emberi élet magányos, szegényes, csúnya, állatias és rövid". A létért küzdő emberek vérengző állatok, s éppúgy egymást falják fel, mint a farkasok. Ilyen az ember eredendően, ilyen az úgynevezett természeti állapota, s ezért ő úgy találta, hogy az emberi élet és a vagyonvédelem érdekében egy "halandó istenre", a mindenható államra kell az élhető rend fenntartását bízni. Nem kertelt, ezt bizony ő is szörnyetegnek, Leviatánnak tekintette, de meglátása szerint csak egy ilyen könyörtelen földi mindenható képes az embernek a vérszomjas farkasokéhoz hasonlatos természetét megfékezni.

Hogy szörnyeteg-e az újkori európai államintézmény vagy inkább jótétemény, nos, azon régóta vitatkozgatnak az érintettek: mi államtagok mindannyian. Az viszont csak az utóbbi időkben vetődött fel, hogy Hobbes Tamás nem volt-e méltánytalan a farkasokkal, vagy úgy általában az állatvilággal szemben. Az állati viselkedés új keletű tanulmányozása, az etológia, az aprólékos és tárgyilagos megfigyelések sorozatai nyomán kedvezőbb képet fest a farkasokról, mint az európai folklór, amelyben nincs rettegni valóbb az ordas farkasnál, s félelmetesebb a farkasüvöltésnél. A farkasoknak igen fejlett szociális intelligenciája van - figyelmeztet bennünket Csányi Vilmos, s nemcsak versengenek egymással a falkában kialakult hierarchikus pozíciókért, hanem kooperatív készségük is meghökkentően magas szintű, s többirányúan figyelemmel vannak egymás iránt. A farkasok egymással kapcsolatos, sokoldalú együttműködésre való képessége csillogó evolúciós eredmény. Minél többet hall az ember a farkaskutatóktól a farkasok játékosságáról, kitartó és állhatatos párválasztási szokásairól, a kölykök védelméről, a falka területmegtartó, s más falkák területét viszonylag tiszteletben tartó viselkedéséről (esetenként több száz hektáros területekről és azok topográfiai "észben tartásáról" van szó), annál inkább sértőnek érzi a farkasokra nézve Hobbes Tamás gondolatmenetét.

Mert nem arról hallunk-e napról napra, hogy mi meg képtelenek vagyunk az együttműködésre? Hogy nem értünk szót egymással. Sőt, hogy szóba se állunk egymással. Mily sok konferencia szerveződik a dialógus, vagyis a különböző nézetűek, vallásúak párbeszédre való késztetése végett. Bizonyára azért, mert többünkből vészesen hiányzik ez a készség - aminek hiányát kormányunk és ellenzékünk hosszú évek óta szemünk láttára, fülünk hallatára demonstrálja előttünk. A verseny nem elég - furtonfurt hangoztatása meg egyenesen értelmetlen - együttműködésre is szükség van. Ráadásul az együttműködés egy fokkal fontosabb a versenynél, különösen a társadalmiság szempontjából, amely pedig az embert az evolúció során kitüntetett pozícióba helyezte. Az emberek közötti együttműködésnek meg valamiféle párbeszéd az előfeltétele. Párbeszéd, de kivel is? A dialógusról való általános bölcselkedés néha már határtalannak tetszik, ezért is jutott eszembe Kosáry Domokos egy idevágó megjegyzése egy múltkori beszélgetésen, ahol már megint a dialógus hiányának taglalásával töltöttük az időt. 15 vagy 20 évvel ezelőtt egy újságíró a dialógus fontosságáról és az ahhoz szükséges türelemről faggatta Kosáry Domokost, aki röviden kifejtette, hogy a párbeszéd és a tolerancia alapelemei a demokratikus magatartásnak, bár ő idiótákkal nem hajlandó beszélgetni, s értelmetlenségek hallatán türelme is gyorsan elfogy. Kétségtelen, a bolondságokat beszélőkre kár a drága időt pazarolni. De honnan tudjuk, hogy ki beszél bolondságot? Valljuk meg, ezt nem mindig könnyű eldönteni - főleg akkor nem, ha a tudományos kutatásokon kívüli területre kerülünk. Azt azonban, hogy kinek a szavai mögött van erő, politikai súly, azt talán könnyebb. Ez a súly ugyanis valahogy megmutatkozik, számba- és figyelembe kell venni. Ettől persze még beszélhet bolondot a politikailag erős (ha saját álláspontunktól jelentősen eltérő, amit mond, eleve hajlamosak vagyunk bolond beszédnek érteni), de ereje miatt a párbeszéd még így is megfontolandó. S ettől válik nehézzé a dolog.

A politikai élet kutatásának van egy új területe a politikai jellegű beszéd tanulmányozása, a politikai diskurzuselemzés. E kutatás egyik jelesét, Szabó Mártont nemrég Bibó-díjjal tüntették ki, s a díjat elfogadó beszédében, melynek tárgya a politikai ellenfél és ellenség megkülönböztetése volt, tett néhány markáns észrevételt. Az egyik az, hogy a demokrácia kompetitív természetű, és aki részt vesz a politikai életben, az eleve versenyhelyzetben van, s ha különböző mértékben is, de mindenki az ellenfele. Más az ellenségképződés mechanizmusa. Amire azért van szükség és lehetőség, mert a demokráciának is vannak határai. E határokat pedig az ellenség megnevezésével és jellemzésével jelöljük ki. Megnevezzük tehát azokat, akik a demokrácia határain kívül vannak. Erre ők meg kijelölik például azokat, akik a nemzet határain vannak túl. S ez aztán így megy napról napra, s - látható - nem is olyan könnyű megmondani ki beszél bolondokat.

Nyilvánvalónak tetszik tehát, hogy a politikai élet versenyhelyzetei és ellenségképződései mindig adottak, de ezen adottságokon túl ott a feladat: a bizalomkeltés és az együttműködés megteremtése. A demokratikus politikus erényei éppen nem a kakaskodó harciasságban, sokkal inkább a bizalom felkeltésében, nem a legyőzésben, hanem a meggyőzésben, az együttműködés biztosításában van. Az állatok viselkedésének tudományos megfigyelése ma jobb színben tünteti fel a farkasokat, s ámulva olvasunk társas viselkedésük érdekességeiről. Az etológusok se csinálnak persze bárányt a farkasból, mert lét- és fajfenntartásuk okán valóban vadásznak, megölik áldozatukat, s legkevésbé sem rajonganak a másik farkasfalka iránt. Egyébiránt igen szociábilisak. Az ember persze még inkább az, de sokszor úgy találjuk, nem eléggé. A sok öngerjesztő, "kommunikatív" ellenségeskedés miatt nem annyira, amennyire ésszerű és kívánatos volna. Bizonyos időkben a politikai szembenállások már fárasztóvá, unalmassá és értelmetlenné válnak. Legkésőbb persze az aktívan szemben állók szemében, akikről az elkötelezetlen szemlélőknek mindegyre az etológia kifejlődése előtti farkasképzetek jutnak eszébe. Hobbes Tamás farkasai.