Ehud Barak lehet Izrael új védelmi minisztere

Ehud Barak exminiszterelnököt, volt vezérkari főnököt jelöli az izraeli kormány a védelmi miniszter posztjára - közölték pénteken izraeli tisztségviselők.

A kormány tagjai úgy döntöttek, hogy a palesztin területek helyzetére tekintettel katonai kérdésekben jártas, tapasztalt védelmi miniszterre van sürgős szükség - mondta Ehud Olmert kormányfő egyik munkatársa. A miniszterek egyhangúlag elfogadták pénteken Olmert javaslatát, amely szerint Baraknak kellene adni a védelmi miniszteri posztot. A parlamentnek még jóvá kell hagynia a jelölést, a törvényhozó testület várhatólag hétfőn foglalkozik az üggyel.

Barak - a hadsereg volt vezérkari főnöke - arra építette kampányát az Izraeli Munkapárt elnöki posztjáért folytatott versengésben, hogy élesen bírálta a katonai előélettel nem rendelkező Olmert kormányfőt és Amír Perec jelenlegi védelmi minisztert a tavalyi libanoni háborúban elszenvedett izraeli fiaskóért. Eredményesnek bizonyult taktikája, elnyerte az elnöki tisztséget a szerdai szavazáson. Most a jelek szerint felválthatja a párt korábbi vezetőjét, Perecet a védelmi minisztérium élén is.

Mindazonáltal Perec is tagja marad egyelőre a kabinetnek tárca nélküli miniszterként - mondta a kormányfő névtelenül nyilatkozó munkatársa.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.