Vita a győri Fidesz-frakció és a jobboldali polgármester között
A közgyűlésen a jobboldali frakciószövetség KDNP-s tagjai az ellenzéki szocialistákkal együtt leszavazták a Fidesz-frakciónak azt a kezdeményezését, hogy a polgármestert tehermentesítése érdekében hívják vissza, három, részben városi tulajdonú cég tulajdonosi képviselői pozíciójából. Az előterjesztés szerint a tulajdonosi bizottság a tulajdonosi képviselet gyakorlásának jogát a két fideszes alpolgármesterre, illetve a bizottság elnökére akarta bízni.
A visszahívási kezdeményezés azonban nem kapta meg a közgyűlési többséget. Ezt követően a Fidesz-frakció leszavazta a jövő évi közoktatási létszámokról szóló előterjesztést, amelyet Ottófi Rudolf, KDNP-s alpolgármester jegyzett. Így a város pedagógus-társadalma marad bizonytalanságban állását illetően, hiszen a tervek szerint több mint kétszáz közalkalmazottól válik meg a város és nem született döntés arról, hogy kik azok, akiket elbocsátanak. Borkai Zsolt polgármester emiatt jövő csütörtökre rendkívüli közgyűlést hívott össze, amelyen a kérdést újratárgyalják.
A város első embere a sajtótájékoztatón úgy vélekedett: a demokráciában mindenkinek lehet ellenvéleménye, de a testület többségi döntését sportszerűen el kell fogadni. Arra az újságírói kérdésre válaszolva, miszerint elképzelhető-e, hogy a leszavazott Fidesz-frakció bosszúból voksolt nemmel a közalkalmazotti létszámokkal kapcsolatos döntésnél, a polgármester annak a reményének adott hangot, hogy a döntéseket nem a bosszú, hanem a jó szándék vezérli.
(MTI)