Magyar-német borlobbi a brüsszeli reformtervek ellen

A kiszivárogtatott tervezet-részletek után, július 4-én szembesül majd az uniós borásztársadalom azzal, milyen jövőt szán nekik Brüsszel. Az európai borászkörökben már eddig is nagy vitát kiváltó borreformtervezet ellenzői tegnap újabb szövetség alapjait rakták le Budapesten a Szőlő és Bor Világkongresszuson.

A hivatalos programon kívül szervezett találkozót a Német Borszövetség kezdeményezte. - Borpiaci súlyunk miatt a magyar álláspontot csak erőtlenül tudjuk önállóan képviselni, ezért rendkívül kedvező, hogy a németekkel léphetünk szövetségre - mondta Müller István, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének igazgatója. Rudolf Nickenig, a Német Borszövetség igazgatója szerint az Európai Bizottság a borreform tervezetének előkészítése során eddig gyakorlatilag semmilyen ésszerű szakmai ellenjavaslatot nem vett figyelembe.

A borpiaci reform fő eleme a készletek csökkentése: az ültetvénykivágás finanszírozására 2013-ig egymilliárd eurót szánnak. Ez az eredeti tervek szerint mintegy 400 ezer hektárral csökkentette volna az unió szőlőtermő területét. A legutóbbi javaslatban azonban már csak 200 ezer hektár szerepel, de a borászok még ezt is túlzottnak tartják. A klasszikus módon borászkodókat (így a magyarokat is) hátrányosan érinti, hogy Brüsszel a szőlőültetvények kivágásának ösztönzésével igyekszik csökkenteni a készleteket. A németek köré tömörülő (főként közép-európai) tagálla-mok a szerkezetátalakítás, a piacszerzés ösztönzését kívánnák növelni. A globális megoldásoknál fontosabbnak tartják a nemzeti borkultúra és a nemzeti programok erősítését. (Cz. P.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.